Romló egészségi állapota miatt telepítették haza Franciaországba.
Jogvédő szervezetek szerint a szaúdi vezetés belpolitikai fegyverként használja a halálbüntetést, és minden korábbinál szélesebb körben, kevésbé súlyos bűncselekmények esetében is alkalmazza.
És mindez egy napon történt.
Terrorizmussal, zsoldostevékenységgel, szélsőséges szervezet létrehozásával, valamint robbantások szervezésével vádolták.
A japán Hakamada Ivao 88 éves, 45 éve ítélték halálra egy négyes gyilkosság miatt, de ő ártatlannak mondja magát. Azóta várja a kivégzését. Az ügye 2014-ben vett fordulatot.
A kórházak már korábban megtagadták az evakuálást.
Ez az első szövetségi halálos ítélet, amelyet Joe Biden elnöksége alatt hoztak.
Az ügyben azért rendeltek el perújrafelvételt márciusban, hogy a 87 éves férfi bizonyíthassa ártatlanságát.
Összesen 400 ezer forintos büntetést szabott ki az NMHH a HírTV-re.
Elterjedt a hír, hogy két halálra ítélt tüntetők hamarosan kivégeznek a Teherán külvárosában lévő börtönben.
Sorsa Missouri állam republikánus kormányzójának kezében van.
Eredetileg halálra kövezés várt volna rá, de a nemzetközi nyomás hatására újratárgyalták az ügyét.
Kevés halálbüntetést hajtottak végre idén az Egyesült Államokban, de sokat hibáztak. A közvélemény egyre kevésbé támogatja a halálos ítéletet.
Ő az első, de hamarosan további kivégzésekre is sor kerülhet, mert legalább hét embert ítéltek még halálra.
Annyi fellebbezést adnak be az ügyvédek, hogy nem marad idő megtalálni a vénát.