halálozási statisztika

Ismét gyászosan alakult az Orbán szívének olyan fontos statisztikai mutató

Januárban 12 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, egy Nagymarosnyival kevesebben lettünk.

Haász János
belföld

A kutatók szerint lehetetlen megfordítani a magyarországi népességfogyást

Elkerülhetetlen és pokoli jövőről beszélt egy akadémiai konferencián Tóth G. Csaba demográfus, azt is demonstrálva, mennyire nem könnyű 2022-ben egy tudósnak népességfogyásról és a statisztikailag kívánatos bevándorlásról beszélni.

Miklósi Gábor
demográfia

A WHO szerint a hivatalosnál két-háromszor több halottja lehet a világjárványnak

Úgy vélik, 6-8 millióan halhattak bele a covid-19-be az elmúlt másfél évben.

Király András
járvány

Az elmúlt tizenhat év leghalálosabb hónapja volt a november Oroszországban

A mortalitási statisztikákból elég világosan kitűnik, hogy a hivatalosan közölt koronavírus-halálozási számok irreálisan alacsonyak. Novemberig 230 000-rel több ember halt meg, mint tavaly ennyi idő alatt. A koronás áldozatok száma pedig csak 114 000.

Uj Péter
koronavírus

Sokkal többen haltak meg Magyarországon október utolsó hetében, mint az elmúlt években ilyenkor

A járvány miatt hosszú ideje a mostani lehet a leghalálosabb ősz.

Haszán Zoltán
járvány

Gulyás Gergely: Ezt a méltatlan vitát az elhunytak számáról nem javaslom folytatni

Pedig a második hullám elején Orbán Viktor azt mondta, hogy „a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri”.

Haszán Zoltán
járvány

A halálozások száma sokkal többel nőtt, mint ahány hivatalos áldozata van a járványnak

A Financial Times összevetette 14 ország friss halálozási statisztikáit az elmúlt évekkel, és arra jutott, hogy a nyilvántartásokból rengeteg koronavírusban elhunyt ember hiányozhat.

Urfi Péter
járvány

Újabb 14 koronavírusos halott Magyarországon

Összesen 213 halottja van a járványnak, 842 embert ápolnak kórházban. Nagyot nőtt az új fertőzöttek száma.

Szily László
Egészségügy

Csak New Yorkban több mint tízezer halottja van eddig a járványnak

A helyi hatóságok kedden felülvizsgálták az adatokat, 3700 olyan halottat adtak hozzá a nyilvántartáshoz, akiket ugyan nem teszteltek, de gyaníthatóan a vírus okozta a halálukat.

Király András
külföld

Világszerte több mint 80 ezren haltak meg a Covid-19-től

A gyógyultak száma: 301 417.

Herczeg Márk
Egészségügy

Döbbenetesen, 15 százalékkal nőtt a halálozás idén tavalyhoz képest

Ezt pedig a születések számának örvendetes gyarapodása se tudja ellensúlyozni. Három hónap alatt csaknem 16 ezerrel lettünk kevesebben.

Király András
POLITIKA

A nap kérdése

Király András
POLITIKA