Egy 26 és egy 18 éves férfi együtt ivott, az előbbi megverte az utóbbit, majd lefeküdtek aludni.
Az áldozatát többször ájultra ütötte és rúgta, de mindig fellocsolta vízzel, és folytatta a verést.
Egy embert már előállítottak.
Vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két eset között.
A rendőrség halált okozó testi sértés miatt kezdett el nyomozni.
Ők verték agyon Bara Józsefet. Másokat is bántalmaztak, ezért egy harmadik társuk ellen is vádat emelt az ügyészség, és az ellen a rendőr ellen is, aki nem akadályozta meg a brutalitást.