harkány

Szexuálisan molesztált egy pszichiátriai kezelés alatt álló gyereket egy harkányi férfi

Az 56 éves férfi elfogták.

Botos Tamás
bűnügy

Visszafizette a jogtalanul felvett fizetését, lezárták a harkányi polgármester rendőrségi ügyét

Baksai Tamás új konstrukcióban vezetné tovább a várost, így újra tagja lehetne a gyógyfürdő felügyelőbizottságának. És felvehetné érte a havi közel egymilliós juttatást.

Solti Hanna
belföld

Egy 60 éves harkányi nő szétvagdosta a kórház előtti katonai sátrat, mert az szerinte zavarta a városképet

Papírvágó késsel esett neki az oltópontnak.

Herczeg Márk
vidék

Harkány fideszes polgármestere a félmilliós fizetése mellé havi 644 ezret kap a város fürdőjétől

Baksai Tamás több mint 915 ezer forintot vihet haza minden hónap elején.

Botos Tamás
POLITIKA

Alig másfél év alatt valamiért ötödével megnőtt a szavazók száma Harkányban

A Fidesz szerint ez csak a fejlődés jele.

Czinkóczi Sándor
politika

Ünnepi ülésen tüntette ki a harkányi önkormányzat a polgármester apját és az alpolgármester apját

Akik korábban szintén alpolgármesterei voltak a városnak.

Albert Ákos
POLITIKA

Helyreigazítás

Nem ment el annyi vezetői prémiumra.

444.hu
helyreigazítás

25 millió segélyt kapott Harkány az államtól, 20 millió elment vezetői prémiumra

Jutott a polgármesternek, az alpolgármesternek és a harkányi fürdő igazgatóságának is.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Ősz elején segélyt kért, most milliós jutalmat oszt a polgármesternek Harkány

A fideszes polgármester hárommilliót kapott, az alpolgármester csak egymilliót.

Albert Ákos
POLITIKA

Én nem tudom mi van ma, röpködnek a milliárdok: Harkány is kapott egy jardot

Uj Péter
politika

Beszólt neki a barátnője, hogy túl sokat ivott, erre eltörte a nő karját

Pedig eredetileg úgy indult, hogy eltöltenek egy közös hétvégét Harkányban.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Rekorder: Harkány fideszes polgármestere hathavi jutalmat kapott az év végén

Baksai Endre Tamás 2,5 milliót vitt haza. A korábban Hitler-képet posztoló alpolgármesterének csak két havi ajándékkal kellett beérnie.

Botos Tamás
bűnügy

Egész szinteket vesznek ki a TEK-nek baranyai hotelekben

Csak Harkányban háromszázötvenen laknak.

Botos Tamás
migráció

8 hotelben is aludt, evett, és szórakozott, de sehol sem fizetett

Herczeg Márk
bűnügy

Bukta az 500 milliós állami fürdőfejlesztést Harkány, mert nem tettek eleget a fideszes kérésnek

Teljesen nyíltan ír egy fideszes önkormányzati jelölt arról, hogyan büntetik a független városvezetést, ha nem hajlandó fideszes többséget biztosítani egy felügyelőbizottságban.

Haszán Zoltán
politika