hármas metró

588 milliárd forintnyi orosz vagyont fagyasztottak be Magyarországon

Ezt az óriási összeget mindössze húsz NAV-eljárás tette ki.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Halálra gázolt a metró egy húszéves férfit a Nagyvárad térnél

A gázolás miatt pótlóbusz jár az M3-as metró helyett a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között.

Mészáros Juli
baleset

Karácsony szerint „sunyi manipulációt” követett el a „lakájmédia” Tarlós válaszlevelével kapcsolatban

Tarlós jelezte, hogy nem megy el a hármas metró hétfői átadására, a főpolgármester szerint az erről beszámoló lap kihagyott egy fontos mondatot Tarlós leveléből.

Mészáros Juli
Budapest

Megmaradt Kányádi Sándor padja a felújított Arany János utcai metrómegállóban

A felszíni épület pedig zöldtetőt kapott.

Molnár Kristóf
közlekedés

Két állomás kihagyásával, de a teljes vonalon jár a hármas metró március 20-tól

Hétvégére azonban maradnak a pótlóbuszok.

Molnár Kristóf
belföld

Január közepén újra járhat a 3-as metró a Deák téren és a Ferenciek terén

Az eredeti tervek szerint csak márciusban adták volna át ezt a két állomást.

Csurgó Dénes
Budapest

Újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között.

Botos Tamás
Budapest

Hétfőtől megint jár a hármas metró a déli szakaszon

Befejeződnek a nyárra tervezett felújítási munkák.

Mészáros Juli
Budapest

Hiperűrsebességre kapcsolt a hármas metró a Corvinnál

Átadták a felújított Kálvin, Corvin, Klinikák metróállomásokat, megnéztük őket.

Kiss Bence
budapest

Már a tervekben sem szerepel, hogy legyen klíma a 3-as metrón

Lehet majd közösen izzadni.

Mészáros Juli
Budapest

Engedély nélkül kikapcsolták a biztonsági rendszert, ezért történt baleset a 3-as metró vonalán szombaton

Erről Karácsony Gergely főpolgármester írt a hivatalos közösségi oldalán.

Gazda Albert
Budapest

A sínekre zuhant egy kerekesszékes férfi az Ecseri úti metrómegállóban

Az érkező szerelvény meg tudott állni.

Gazda Albert
baleset

Jövő tavasztól már a Kálvinig jár a hármas metró Kőbánya felől

A BKV egy videót is kiadott a metrófelújításról.

Szász Zsófi
közlekedés

Nem indít nyomozást a rendőrség a felújított orosz metrókocsik miatt

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a 2015-ös szerződés miatt, a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint nem bűncselekmény, ami történt.

Szász Zsófi
közlekedés

Sorozathibákat találtak a felújított orosz metrókocsikon

Kókány munka volt.

Fődi Kitti
közlekedés