Szerencsésen túlélte.
Hanem azon, sikerül-e műszaki megoldást találni.
A főpolgármester-jelölt megnézte, mi a helyzet a metrókban, amit az oroszok drágábban és klíma nélkül újítottak fel.
Hiába nyerték meg a pályázatot, a projekt sorsa igen bizonytalan. Pedig maga az építkezés meglepő módon nem is lenne olyan drága.
A Ganz-csoport elnyert egy nagy egyiptomi munkát, de a magyar kormány közben úgy döntött, hogy megvonja tőlük az állami hitelt, és inkább az orosz riválisoknak adja. Az ügy téma volt Orbán és Putyin között is.
Hiába győznek az igenek, attól még nem építenek minden állomásra liftet.
A szocialista Horváth Csaba nyújtotta be a kérdést.
Novemberben kérték először a miniszterelnök segítségét.
A 21 leszállított szerelvényből 19 közlekedik utasforgalomban.
Okafogyott a népszavazási kezdeményezés szerintük.
Átengedték a szocialista Horváth Csaba kezdeményezését, 138 ezer aláírást kell összegyűjteni.
Az ötletről már tárgyalnak a kivitelezővel.
Tömegnyomor nélkül indultak el a pótlóbuszok Újpest és Lehel tér közt.
Baki az ünnepélyes aláíráson: nem tudták, hogy kinek melyik megállapodást kell szignózni.