2020-ban 23 évet kapott, de ügyvédei egy új tárgyalás lefolytatását akarják elérni.
A 23 éves börtönbüntetését töltő producer eközben újra belázasodott a börtönben, ahol egyszer már elkapta a koronavírust.
Három alkalommal orális szexre kényszeríthette, három alkalommal pedig megerőszakolhatta áldozatait 2004 és 2010 között Beverly Hillsben.
A nemi erőszak és szexuális támadás miatt elítélt sztárproducer a börtönben fertőződhetett meg.
A bukott amerikai filmproducert nemi erőszakért ítélték el New Yorkban.
A nemi erőszakért 23 év börtönre ítélt producer így reagált emailben, amikor 2017-ben egy újságíró egy szexuális zaklatási vádról érdeklődött.
29 év börtön várhat rá.
Négy éve készült a felvétel, de mintha egy másik világ lenne.
Nemi erőszak miatt ítélik el a producert New Yorkban.
Claudia Salinas korábban nem tartotta kizártnak, hogy felmentek a hotelszobába, ahol Weinstein megerőszakolhatta Lauren Youngot.
Szerinte túl nagy lett a médiacirkusz, az esküdtek sem elfogulatlanok.
Közben New Yorkban öt szexuális bűncselekménnyel vádolják.
Az egyik színésző, Katherine Kendall csalódott, de azt mondta, most nem tudnak többet elérni.
A Weinstein-botrányt kirobbantó színésznő ezért pert indít a producer ellen, aki alaptalannak tartja a vádat.
A két legsúlyosabb vád miatt viszont még így is bíróság elé kell állnia.