hasonmás

A Katalin, akit senki sem hagy békén

A walesi hercegné hasüregi műtétjét övező médiaérdeklődés kísértetiesen hasonlít arra, ahogy Diana viharos múltját és magánéletét kezelte a sajtó. De nem ez a brit királyi család legnagyobb pr-problémája. Minden a Kate-gate-ről.

Solti Hanna
Média

A Kreml szerint nem igaz, hogy Putyint dublőr helyettesíti

A szocializmusban felnőtt olvasóink ilyenkor kezdenek el igazán gyanakodni.

Király András
külföld

Bűnösnek találták a túrótortás mérgezőt

Viktoria Nasyrova a hasonmását próbálta meggyilkolni, hogy így megszerezhesse áldozata identitását.

Király András
bűnügy

Hasonmását gyilkolta meg a fiatal nő, hogy elhitesse, ő maga halt meg

A 23 éves német-iraki nő Instagramon kutatta fel a rá rendkívül hasonlító áldozatát.

Horváth Bence
külföld

Tádzsikisztán mutatja az utat, van még hova fejlődnünk a nemzet vezetőjének tiszteletében

A közép-ázsiai országban feladták a leckét Boros Bánk Leventének.

Herczeg Márk
respekt és tisztelet

Az ember, aki addig követte Orbánt, hogy ő maga is az lett

Boros Bánk Levente, a futballszurkolóból lett fideszes elemző méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig az évek során az ország első számú Orbán-imitátora lett. Dicsőség a dublőröknek!

Herczeg Márk
ikertornyok

Egy bangladesi parlamenti képviselő 8 hasonmást bérelt fel, hogy helyette vizsgázzanak az egyetemen

Kirúgták.

Sarkadi Zsolt
külföld

Napóleon-hasonmás kerestetik

Szent-Ilona szigetére, ahova száműzték a tábornokot, és ami mindentől nagyon messze van.

Rényi Pál Dániel
ÁLLÁS

Vietnam deportálja Kim Dzsongun hasonmását, de Trumpét nem

A Kim-hasonmás szerint csak azért dobják ki, mert az észak-koreai diktátornak nincs humora.

Sarkadi Zsolt
külföld

"Én valóban én vagyok" - tagadta az imposztorpletykákat Nigéria elnöke

Muhammadu Buharit tavaly hónapokon át Londonban kezelték rejtélyes betegségével. Azóta lábra kapott a pletyka, hogy valójában már halott, és egy szudáni imposztor, Dzsubril helyettesíti.

Király András
külföld

18+1 ember, aki elment a múzeumba és találkozott a kiköpött hasonmásával

Kicsi a világ.

Karaj Kisasszony
ÉLET

17 évet ült börtönben, most előkerült a hasonmása, kiengedték

Nem tudni, melyikük rabolt, mindketten szabadlábon vannak.

anarki
bűnügy

Elhívta kocsmázni a jövőbeli énjét Scarlett Johansson

A Redditen találkozott időskori önmagával.

Kulcsár Rebeka
INTERNET

Daniel Radcliffe-et szembesítették azzal, hogy úgy néz ki, mint egy csomó nő a régi időkből

Lebukott.

Herczeg Márk
képzavar

Megtalálod a tíz különbséget a két kép között?

Egy walesi baba véletlenül pont úgy néz ki, mint Gordon Ramsay.

Karaj Kisasszony
gyerek