hasszán f.

Életfogytiglant kapott Hasszán F., az Iszlám Állam egykori katonája Budapesten

A vádlott 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben. Végleg kiutasították Magyarországról.

Herczeg Márk
Terrorizmus

"Magasba emelték a levágott fejet, és azt üvöltötték, hogy Allahu Akbar!!"

Több tanú is úgy azonosította Hasszán F.-t, mint az Iszlám Állam tagját, aki kivégzésekben működött közre.

Botos Tamás
bűnügy

Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki

H.F. a bíróságon tagadta, hogy a terrorszervezet parancsnoka lett volna. Azt állította, hogy a börtönben megverték, és meg akarják ölni.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Külföldi nyomozás után emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsították Hasszán F.-et

Az ügyészség szerint "a megalapozott gyanú tovább erősödött."

Botos Tamás
bűnügy

Háromszor próbált öngyilkos lenni a börtönben a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F.

A próbálkozások után fegyelmi eljárásokat indítottak a szír férfi ellen.

Botos Tamás
bűnügy

Magyar Nemzet: vádat emelnek a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. ellen

Az ügyészség szerint bizonyítható, hogy legalább húsz ember megölésében vett részt.

Botos Tamás
bűnügy

Védője szerint 50:50, hogy Hasszán F. terrorista, vagy csak egy szír paraszt

Arra, hogy F. Homszban embereket végzett volna ki, csak közvetett tanúi vannak a magyar és belga hatóságoknak.

Király András
POLITIKA

A magyar kormány választ vár az Európai Bizottságtól arra, hogy tudta-e, hogy az Iszlám Állam hóhérát pénzeli

Brüsszel – amit Hollik István már úgy kezel, mintha az EU nem a mi szövetségi rendszerünk lenne, hanem kb. Szaúd-Arábia – közölte is, hogy nem, mert egy ENSZ-programról van szó.

Herczeg Márk
idióta rekordok