A minisztérium a bíróságtól azt kéri, tiltsa meg az állam hatóságainak további úszó határakadályok telepítését a Rio Grande folyón, és rendelje el az eddig létesített akadály eltávolítását.
A tüntetők szerint Törökország a földrengés óta nem engedi át őket, hogy orvosi kezelést kapjanak.
A közúti és vasúti határátkelőhelyeken, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Rétvári szerint járna nekünk a pénz, mert a mi kerítésünk védi az Európai Uniót.
A hónap végén csak a kijelölt átkelőkön lehet majd belépni az országba.
Az intézkedés a szlovák–magyar szakaszra is vonatkozik.
Pont ugyanazt a területet, ahol több mint 41 ezer ember vesztette életét.
Varsó a Kukuryki-Kozlowicze határátkelőhelyen kedd 19 órától nem enged be fehérorosz járműveket, mivel Minszk korlátozza a lengyel közúti árufuvarozás forgalmát Fehéroroszország Lettországgal és Litvániával határos határain.
Érdemes tájékozódni, mielőtt az ember valamelyiket választaná.
A texasi kormányzó nem volt lelkes.
A rendőrség célja, hogy a belépő forgalmi sávok számát tovább növelve csökkentsék a várakozási időt Röszkén.
A legtöbb határátkelő még mindig zárva van az útzárak miatt, amit a koszovói szerbek tiltakozásból állítottak.
Az indiai ellenzék szerint a kínaiak egyszerűen megverik az indiai katonákat a határon.
Horvátország schengeni csatlakozása után le kell bontani a menekültek ellen felállított határkerítést, de még nem tudni, megteszik-e. A határon fekvő magyar falvak polgármestereinek még nem mondták meg, mire számítsanak, ráadásul épül az autópálya, ami sok mindent megváltoztat a térségben.
Hangfalakba bújtatott menekülteket akart átcsempészni a határon.