A befolyó összeget Iványi Gábor alapítványának ajánlotta fel.
Leszámolt az eddigi fenntartásaival, és ha kora megengedné, mögé állna.
Többé nem teljes a FullHD.
Többek között a frisshirek.hu olvasottságát és Youtube-nézettségét kell növelnie.
Azt már nem mutatjuk meg, hogy hogyan fog elolvadni.
Egy Heti Hetes-bulin szemelte ki magának Nyuszit.
Antiszemitizmus a Macskafogóban, Havas Henrik rejtett értékei, BoneyM a sopoti dalfesztiválon és még számos (számtalan) fényderülés valamint lepellehullás prémium kategóriás pótkasztunkban.
Baukó nem jelent meg a korábbi tárgyalásokon, Havas úgy fogalmazott, az ügyvédje ezért „türelmetlen lett”.
Az N1 Tv sztárja bekapcsolta a tévéjét Kisorosziban.
Mostanában eléggé zűrös napok vannak, ezért verssel ünnepeljük a magyar költészet napját.
Nincs olyan csatorna, ahol szívesen dolgoznék, mondta a Blikknek.
Több közéleti személyiség is megfogadta, hogy földbe döngöli saját magát már az újév első hetében.
Botránya óta először szerepelt Havas Henrik, és tévétörténelmet írtak Kálmán Olgával.
A műsorvezető szerződése december 31-én jár le.
Ugyanaz a Havas Henrikről készült régi Gálvögyi-paródia jelent meg az MSZP-s Balra magyaron és a DK-s Nyugati fényen.