házi őrizet

Egy visszaeső nő betörés közben töltötte fel a lábperecét

A józsefvárosi betörőnek egy korábbi bűncselekmény miatt kellett elektronikus nyomkövetőt viselnie.

Herczeg Márk
bűnügy

Kiengedték a házi őrizetből Andrew Tate-et

Az influenszert és a testvérét többek között emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolják, tárgyalásukig szabadon mozoghatnak a román fővárosban és környékén.

Benics Márk
bűnügy

Négy hónap börtön után kiengedték a Katar-gate-ben megvádolt Eva Kailit

Mosolyogva nyilatkozott az újságíróknak korrupcióval gyanúsított a politikus.

Botos Tamás
külföld

Eva Kailit napokon belül kiengedik a börtönből

Házi őrizetbe kerül.

Molnár Kristóf
bűnügy

Andrew Tate egy romániai úszómedencés villában tölti házi őrizetét egy piros kocka-Lada társaságában

A nőgyűlölő influenszert és testvérét december 30-án vették őrizetbe nemi erőszak, szervezett bűnözés és emberkereskedelem vádjával.

Mészáros Juli
bűnügy

Házi őrizetbe helyezték a Katar-gate egy újabb gyanúsítottját

Andrea Cozzolino, az olasz Demokrata Párt EP-képviselőjének mentelmi jogát már február 2-án felfüggesztette az Európai Parlament.

Király András
külföld

Sam Bankman-Fried 250 millió dolláros óvadékkal szabadulhat

A becsődölt FTX kriptovaluta-birodalom vezére a szüleinél fog élni a kaliforniai Palo Altóban.

Herczeg Márk
bűnügy

Navalnij sajtótitkára: Megdöbbentem, mekkora a hasonlóság Magyarországgal

A magyarok tekintsenek Oroszországra figyelmeztetésként, ne kövessék el ugyanazokat a hibákat - mondja Kira Jarmis, aki éveken át tartó rendőri zaklatása alapján írt regénye magyar kiadásának bemutatóján járt Budapesten.

Tárkányi Flóra
oroszország

A fehérorosz állam propagandistájaként tért vissza Raman Prataszevics, akit tavaly egy földre parancsolt repülőről szedtek le

Bár még mindig házi őrizetben van, az egykori ellenzéki újságíró most egy kormánypárti „jogvédő szervezet” alkalmazottjaként azt mondja, a Nyugat háborút provokál, és a gép eltérítését megszervezték.

Herczeg Márk
külföld

Házi őrizetbe helyezték Raman Prataszevicset és barátnőjét

A fehérorosz hatóságok tömeges zavargások szervezésével vádolják az ellenzéki újságírót és Szofija Szapegát.

Mészáros Juli
külföld

Egy a tábor, egy a zászló, szabadlábon Bige László

Április 28-án megszüntették a milliárdos házi őrizetét.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A puccskísérlettel vádolt jordán herceg nem engedelmeskedik a házi őrizetben

Hamza bin Huszein tagadja, hogy a jordán kormány ellen fordult volna.

Fődi Kitti
külföld

A Pussy Riot tagjai határozatlan idejű házi őrizetbe kerültek, amiért Navalnijt támogatják

A Pussy Riot Másájának csütörtökön lesz a meghallgatása. Január óta nem hagyhatta el lakását, az internetet sem használhatja.

Mészáros Juli
külföld

Nem tartják előzetes letartóztatásban Bige Lászlót

Házi őrizetben várhat döntést az ügyében a vesztegetés elfogadásával gyanúsított üzletember.

Neuberger Eszter
bűnügy

Kolumbia egyik fele táncol, a másik fele sír, miután őrizetbe vették a keményvonalas exelnököt

Álvaro Uribét csalással és tanúk befolyásolásával vádolják.

Szurovecz Illés
külföld