hegedüs istván

A borozónál balhézó, volt tiszaföldvári alpolgármester nem tudott képviselői mandátumot szerezni

Kevés volt a lista ötödik helye Cseuz Zsoltnak.

444.hu
POLITIKA

Megint botrány volt az Országos Roma Önkormányzatnál

A kormány 1,6 milliárd forintot követel, mert Farkas Flórián foglalkoztatási programjából szinte semmi sem valósult meg. Közben a szervezet teljesen működésképtelenné vált.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Balogh János az ORÖ új elnöke

Herczeg Márk

Lemondott Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Botos Tamás
POLITIKA

Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése

Hegedüs István ORÖ-elnök azt mondta, javasolta volna, hogy oszlassa fel magát a szervezet. A Lungo Dromtól viszont azért nem mentek el, mert nem akarják a jelenlegi vezetést „legalizálni”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Élő adásban tagadta meg Farkas Flóriánt az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Pedig Hegedüs István saját bevallása szerint barátjaként tekintett az ORÖ volt elnökére, csak azóta túl sok csontváz potyogott ki a szekrényből.

Király András
bűnügy

Az Országos Roma Önkormányzat attól tart, hogy Farkas Flórián ki akarja csinálni a szervezetet

Egyre súlyosabb a belharc a roma politikában. A szervezet elnöke szerint a miniszterelnöki megbízott felelős azért is, hogy a kormány elvette tőlük az EU-s pénzeket.

Czinkóczi Sándor
politika

58 éve gyilkolták meg az ávósok a húszforintos modelljét

Horváth Bence
Történelem

Egyetlen tökéletes interjúban minden, amit ma Magyarországról tudni érdemes

Hegedűs István, tankönyvellátásért felelős miniszteri biztossal beszélgetett a kormány udvari lapja, a Napi Gazdaság. A kevesebb választék tényleg olcsóbbságot eredményez.

erdelyip
POLITIKA