Nagyon gyorsan elromlott az idő, az egy családhoz tartozó embereknek nem sikerült lemenekülni a hegyről.
Az 55 éves hegymászó úgy járkál föl a 8849 méteres hegycsúcsra, mint más a Gellért-hegyre.
A 48 éves Vágó Barna Zsolt a világ 4. legmagasabb hegycsúcsa felé halt meg.
Túl nagy a tömeg, kínosan sok a halott.
Akinek ilyesmi tervei voltak, annak érdemes gyorsan cselekednie.
Andrew Irvine száz éve vágott neki a hegynek, és a mai napig nem tudni, hogy a társával feljutott-e a csúcsra.
Ezt a rekordot nehéz lesz megdönteni, mert az eddigi rekorder csak 30 éves korában ért fel a 14. csúcsra.
A szélsőséges hidegben a hegyen hagyott ürülék nem tud teljesen lebomlani, a széthagyott széklet pedig rontja a környék imázsát.
A lopást jól megtervezhették.
A bajor férfi szerint a másiknak egyedül kellett volna boldogulnia.
Az indián nevén a Citlaltepetlnek hívott csúcson nem ritkák a halálos tragédiák, néhány éve mumifikálódott holttesteket is találtak a hóban.
Két osztrák mászó szerint a 14 legmagasabb csúcsot meghódító Kristin Harila rekordjának túl nagy ára volt.
Kristin Harila és Tendzsen Serpa 92 nap alatt megmászta a Föld összes 8000 méternél magasabb hegyét. A rekord bravúros, hegymászószakmai szempontból mégsem ér túl sokat. Helikopteres szállítás, serpacsapatok, oxigénpalackok nélkül nem ment volna.
Faképnél vagyunk. Nemzeti Podcastkoncepció nélkül. Szemérmetlen, epikus méretű frottírtörölköző-apológia, törölközőgeometria, törölközőevolúció, mikroszálbashing. Tizenhét húrral nem lehet vitatkozni. (Dehogy nem.) Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
Górcső alatt a Csomolungma és vidéke: serpa és nem serpa származtású serpák, serpáknak serpáló serpák. Progresszív LMBTQ szardíniai delikátesz. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.