Három újabb kiküldetés lett gyanús a Blikknek. Hende és meg nem nevezett kísérője fejenként és éjszakánként 120 ezer forintot fizetett a hotelért. Mármint mi fizettünk annyit. Szívesen, miniszter úr!
A kiruccanás 468 ezer forint közpénze került, de megérte, mert...
Mi fizettük. Szívesen!
Magyarország és az Egyesült Államok fej-fej mellett.
A barátnős videó után most egy Utazás kiállításon készült képpel lopja el a showt a hadügyminiszter.
A miniszter révbe ér.
Ez nagyon sok pénz a honvédség 260 milliárdos büdzséjéhez képest.
Az útdíj kinyitotta a szájakat, pedig nem ez az első alkalom, hogy bénán vezetnek be egy új rendszert. Az előző ciklusban a fideszesek a sajtóban nem kritizálták a kormányt, most viszont egymás után mondják el, hogy mi a bajuk.
Ez azután jutott eszébe, hogy megtudta, mégis fizetős lesz a 86-os út Vas megyei szakasza, pedig ezt ő maga még december 30-án is tagadta.
A honvédelmi miniszter is beszámolt, mit szeretne 2015-ben csinálni a honvédség.
Egy hónapja a honvédelmi miniszter adta át az egykori gárdista díszsírhelyét.