herman ottó gimnázium

Négy budapesti elitgimnázium oktatói is nyílt levélben tiltakoznak a bosszútörvény ellen

Összesen 131 tanár írta alá a két nyílt levelet.

Király András
POLITIKA

Egyetlen fényképpel minden kormányzati érvet übereltek a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai

A pedagóguskorfa az új élőlánc.

Miklósi Gábor
oktatás

Élőlánccal tiltakoznának Miskolcon péntek délután

Október 14-re élőláncot szervez a PDSZ a Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium között.

Mészáros Juli
oktatás

Dezsőfi György: Úgy érzem, mintha félrepöcköltek volna egy sakktáblán

A miskolci gimnázium leváltott igazgatóhelyettese ma is részt venne a polgári engedetlenségben.

Fődi Kitti
oktatás

Ablakból öntött vizet egy férfi a miskolci Hermann Ottó Gimnázium előtt tüntető diákokra

A DK feljelentést tesz az eset miatt.

Fődi Kitti
oktatás

„Nem lógni jöttünk”: százával tüntettek a miskolci diákok a leváltott igazgatóhelyettes miatt

A tanárok élőlánca után a tankerületi központhoz vonultak a diákok. Petíciót akartak átadni, de hiába vártak, hogy bárki kijöjjön az épületből. Végül maguk mentek be.

Szurovecz Illés
oktatás

A Herman Ottó gimnázium tanárai értesítették a szülőket és a diákokat: feketeruhás élőlánccal veszik körbe az iskola épületét

Az igazgatóhelyettes felmentése ellen tiltakoznak hétfő reggel Miskolcon. Dezsőfi Györgyöt a polgári engedetlenség miatt mentették fel.

plankog
oktatás

Élőlánccal tiltakoznak az igazgatóhelyettesük felmentése ellen a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai

Dezsőfi Györgyöt azzal az indokkal mentették fel, hogy „a polgári engedetlenség élére állt”.

Benics Márk
oktatás

Elindult a gördülő polgári engedetlenség, a Nyugati téren akcióztak a tanárok

Három budapesti és egy miskolci iskola tantestületében engedetlenkednek ma, két másik pedagógus pedig intézményéből egyedüliként állt ki.

Szász Zsófi
oktatás

Társadalmi konzultációt kezdene a NAT-ról a miskolci Herman Ottó Gimnázium

A négy évvel ezelőtti tiltakozásokat kirobbantó iskola tanárai szerint az új NAT nem csökkenti a diákok terheit, a tanárokra meg olyan pluszterheket ró, amire képesítésük sincs.

Király András
politika

Rosszul estek a miskolci gimnázium igazgatójának Orbán Viktor szavai

A tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium vezetője, Madarász Péter nyilatkozott erről.

Horváth Bence
oktatás

A Klik-balhét indító miskolci gimnázium is kockásba öltözött

A Herman Ottó Gimnázium tanári karának nyílt levele után indult a mára országos méretűvé nőtt tiltakozás.

Botos Tamás
oktatás

Több százan álltak ki a zuglói Teleki Blanka Gimnázium megtámadott igazgatója mellett

Szülők, intézményvezetők, diákok és pedagógusok együttesen fejezték ki szolidaritásukat Pukli Istvánnal. Ismét néma csenddel búcsúztak a résztvevők.

Rényi Pál Dániel
oktatás

A Klik rászállt a Miskolcon tüntető zuglói gimnázium igazgatójára

A tanárok elmentek tüntetni, erre a Klik most vizsgálódik.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Sokezren üzenték néma csendben a Kossuth téren, hogy betelt a pohár

Szombat délelőtt teljesen megtelt a Kossuth tér, rég volt ekkora tanártüntetés Magyarországon. A tanárok addig kitartanak, amíg a társadalom mellettük áll

Horváth Bence
oktatás