Nem szabadott volna hitelt adnia a közismert szexuális ragadozó szavainak, akivel többször is együtt vacsorázott, mert Epstein azzal kecsegtette, hogy milliárdokat tud szerezni jótékony célokra.
A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el, aki oltás előtt elfelejtette felhígítani a hatóanyagot.
Gyártás közben, emberi hiba miatt lettek selejtesek az oltások.
„Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk?”
Az eltűnt gyerekekre figyelmeztető üzenetküldővel véletlenül háromszor is kiküldték a tesztriasztást.
Olvasónk jelezte, hogy a banknál egy, tájékoztatásuk szerint rendszerszintű hiba miatt a hétvégén duplán vonták a tranzakciók összegét.
A Fidesz-KDNP a törvényalkotási bizottságban még támogatta, az ülésteremben már leszavazta a választókerületek módosításáról szóló ellenzéki javaslatot. A Parlamentnek még idén lépnie kéne az ügyben.
Csak nátrium-foszfát volt a zsákokban.
Több eredményt is tévesen küldtek ki az elmúlt időszakban, a tévedésért elnézést kérnek.
Így a gyerekeknek mindennap 1 km-t kell gyalogolniuk, hogy ebédet kapjanak.
Egy technikai hiba miatt nyolc hónap késéssel jutott el hozzájuk szerettük Valentin-napi üzenete.
Hirtelen 3 méteresre nőttek a hullámok.
Ha olyan sötét lett volna ez a rész is, mint az előző, talán észre se veszik a szemfüles nézők a starbucksos poharat. De észrevették.
Ezt a lánykérést sosem fogják elfelejteni.
Az autóst első és másodfokon is elhajtották, de miután a Totalcar megírta a történetét, az ORFK neki adott igazat.