Mégsem kell börtönbe mennie az első fokú ítélet szerint a kecskeméti férfinak.
Attól tartanak, hogy az asszony újra a rendőrökre támadna, ezért előzetesbe helyezték.
Őket a szerepüktől függően hivatalos személy elleni erőszakban, testi sértésben és zaklatásban találták bűnösnek.
Egy kutya miatt kezdődött a balhé.
Egy budapesti bárban durvult el a buli, ennek vége lett a hivatalos személy elleni erőszak.
A külföldi aktivistát egy év börtönre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve. Ez nagyon gyors volt.
Csak azt hallotta, hogy hat hónap börtönre ítélték, azt már nem, hogy felfüggesztve. Így most hivatalos személy elleni erőszak miatt akár nyolc évre is elítélhetik a csepeli férfit.
Az autón hamisított volt a rendszám, ezért mikor a sofőr meglátta a járőrt, rátaposott a gázra.
Az Európa-bajnoki selejtező után 5-10 méteres távolságból műanyag poharakkal akarta eltalálni a rendőröket.
Leszállt a vonatról, pedig nem kellett volna. Hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsítják.
A személyleírás szerint vagy feltűnően alacsony, vagy teljesen átlagos magasságú 60-70 éves nő ellen hivatalos személy elleni erőszak gyanújával nyomoznak.
Enyhítették annak a képviselőnek a büntetését, aki hátulról támadt rá a városvezetőre, akit a földön ütlegelt és rugdosott is.