Vasárnap este indult evezni az Obama házaspár tulajdonában lévő ház közelében.
Holtan találták egy ház udvarán.
Volt, hogy a vevőit a halottas házba is beengedte válogatni.
A nő akkoriban költözött Portlandbe új barátjával.
Egy lakásban találták meg a holttesteket.
A 70 éves Milan Lachkovič április végén tűnt el, utoljára április 27-én Károlyfalunál látták.
22 női holttest, amiket több évtized leforgása alatt találtak meg Németországban, Belgiumban és Hollandiában.
Feltehetően az autópálya feletti gyaloghídról eshetett le.
Köztük van két eltűnt tinédzser.
Az elhunyt neme nem derült ki.
A tettére nem tudott magyarázatot adni.
Semmi olyasmi nem volt a férfinél, ami alapján azonosítani tudták volna a kilétét.
Huszonhárom embert továbbra is keresnek.
A kisfiú kiléte egészen idáig talány volt, gyilkosát most is keresik.