homeopátia

Tíz és húsz év közötti börtönt is kaphatnak a szülők, akik halálra éheztették a másfél éves kisfiukat

Az agárdi család nem bízott a nyugati orvoslásban, ezért inkább egy bioenergetikussal kezeltették a súlyosan alultáplált gyereküket.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

"Nem kell hinni benne, működik magától is"

Színészek állnak ki a kamu homeopátia mellett. Vigyázat, videóval!!4

Botos Tamás
Egészségügy

68 betegségből egész pontosan nullát gyógyít a homeopátia egy friss kutatás szerint

Nagy-Britanniában készült egy nagy átfogó vizsgálat. Már a brit hatóságok sem javasolják, hogy valaki homeopátiás szerekhez nyúljon.

Horváth Bence
Egészségügy

Lehet, hogy a homeopátia annyit ér, mint egy pohár cukros víz, de ez nem jelenti, hogy semmi értelme

A Magyar Tudományos Akadémia megdöbbentően önkritikus konferenciát rendezett a tudomány és az áltudományok viszonyáról: olyan emberek védték meg az ilyen Oscillococcinum szintű szereket, akik amúgy pontosan tudják, hogy mennyit érnek.

erdelyip
Egészségügy

Feketelistára kerülhet a homeopátia Nagy-Britanniában

Semmi nem bizonyítja, hogy működik, szóval minek támogassa az adófizetői gyógyszerkassza?

kasnyikm
Egészségügy

Egy kormányzati gyógyszerészeti intézet vezetője szerint a gyermekgyógyászatban megkérdőjelezhetetlen a homeopátiás szerek létjogosultsága

A homeopátiás készítményeknél a hatásosságot nem kell bizonyítani – mondta Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Az MTA szerint ugyanúgy kéne elbírálni a homeopátiás szereket, mint a gyógyszereket

Ugyanolyan hatékonysági eljárásokat és bizonyosságokat szeretnének az engedélyeztetéshez.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Káoszba fulladt a homeopátiás konferencia, mert a vendégek véletlenül rengeteg hallucinogén drogot vettek be

Valószínűleg nem tudták a homeopata gyógyászok, hogy mit vesznek be. De egyelőre senki sincs olyan állapotban, hogy el tudja mondani, mi történt valójában.

kasnyikm
Egészségügy

Súlyos csapás a homeopátiára: bizonyítani kellene, hogy a szereik hatásosak

Ha az FDA tényleg felügyelni kezdi a szereket, az az átverőipar végét is jelentheti. Azt még könnyű bizonyítani, hogy a cukros víz nem veszélyes, de azt lehetetlen, hogy hatásos is.

Király András
Egészségügy

Soha nem gondolná, mit találtunk a homeopátia legnagyobb magyar ellenzőjének otthonában

Hraskó Gábor biológus és tudományos ismeretterjesztő előszeretettel hangoztatja, hogy nem érdemes bedőlni a homeopátiának. Amikor viszont rákérdeztünk, mégis mit keres a dolgozószobájában hígított Berlini Fal és holdfény pasztilla, elmagyarázta, hogy mire használja ezeket. Itt az Impakták 9. epizódja.

Zsiros László Róbert
impakták

Bűbájosok, boszorkányok, sarlatánok

Miért rajonganak a nők az ezotériáért?

Feminfo
TUDOMÁNY

A homeopátia nem gyógyít semmilyen betegséget

225 homeopátiáról szóló kutatás felülvizsgálata alapján erre jutott a vezető ausztrál orvosi testület.

Herczeg Márk
Egészségügy

Homeopátiával az ebola ellen

A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület homeopátiával küzdene az ebola ellen. Eztmostígyhogy?

Varga Máté
áltudomány

Miért hülyülünk meg, ha az egészségünkről van szó?

Régen kipusztítottnak hitt kórokozók okoznak újra járványokat és milliárdokat költünk gyógyszerként árult cukros vízre. A járványszerű hülyeség még a leggazdagabbak és legműveltebbek között is áldozatokat szed.

Király András
Egészségügy

Amit a homeopátiáról feltétlenül tudnia kell

Nálunk nem lesz róla vita, viszont itt van 5 fontos dolog a homeopátiáról.

erdelyip
életmód