honvédelmi minisztérium

Szakértők szerint az amerikai Demokrata Pártot megtámadó hackerek csaphattak le Macron stábjára is

Vagyis az az APT 28, Fancy Bear és Pawn Storm néven is ismert csapat, amit már az orosz katonai hírszerzéssel is összekötöttek. Ők támadták meg 2014-ben a Honvédelmi Minisztérium levelezőrendszerét is.

Herczeg Márk
külföld

Két éven át olvasták az orosz hackerek a dán védelmi minisztérium levelezését

Ugyanaz a csoport törte fel a dán minisztérium rendszerét, amelyik az amerikai Demokrata Pártét. Ugyanők a magyar Honvédelmi Minisztérium levelezőrendszerét is támadták.

Király András
külföld

Magyarország ellen is kibertámadást intéztek az amerikai Demokrata Pártot is támadó orosz hackerek

2014-ben, alig három hónappal a paksi megállapodás aláírása után indítottak célzott támadást a HM levelezőrendszere ellen. A minisztérium honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva nem kívánta kommentálni a történteket.

Király András
politika

A Honvédelmi Minisztérium szerint Orbán beszédén 20 ezer békés ünneplő és csak 55-60 rendzavaró volt

Herczeg Márk
képzavar

Nyugalom, már dolgozik az Operatív Törzs

A Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztálya is a helyén van.

Czinkóczi Sándor
ünnep

Állami rendezvényeket tesznek akadálymentessé

Ezentúl csak az érintett szervezetek bevonásával, előzetes konzultációt és helyszínbejárást követően lehet nemzeti ünnepet megszervezni és lebonyolítani.

Herczeg Márk
POLITIKA

Már az év első felében bevásárolna repülőkből a Honvédség

Simicskó István szerint ha szükséges, felgyorsítja a kormány a magyar hadsereg költségvetésének növelését.

Botos Tamás
POLITIKA

Simicskó: A Magyar Honvédség erőin felül mintegy húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség

A honvédelmi miniszter feltámasztaná a magyar fegyvergyártást is.

Botos Tamás
POLITIKA

Középiskolásoknak indít katonai képzést a kormány

Készül az Iskola a határon remakeje.

Czinkóczi Sándor
hadsereg

Kiképzőgépeket vett a Honvédség

A négy cseh repülőért 363 milliót fizetett az ország.

Botos Tamás
politika

20 millióba került a Valton síproppantó akciója október 23-án

Nehéz lenne logikus indokot találni, miért privatizálja ki egyre inkább a rendfenntartást az állam a holdudvarába tartozó cégeknek.

444.hu
POLITIKA

Nagyobb hadsereget akar a kormány

Lesz Honvédelmi Sportszövetség is.

Czinkóczi Sándor
hadsereg

A honvédelmi miniszter szerint Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás

Simicskó István is tisztában van vele, hogy már csak 12-t kell aludni a kvótanépszavazásig.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Nem parádéztak a honvédség repülői a Fidesz frakcióülésén, csak pont arra volt dolguk

A Honvédelmi minisztérium közleménye szerint a Gripen nem is a hotel előtt repült el, hanem a parttól (ahol a hotel áll) délre (előtt).

Király András
POLITIKA

Arra kényszerítik a győri közmunkásokat, hogy katonai toborzásra menjenek

Ha nem mennek, vagy nem fogadják el a hadsereg ajánlatát, akkor bukják a közmunkát. Állásajánlat vagy sorozás?

kasnyikm
hadsereg