Még szerencse, hogy a Németh Szilárd által feltalált szó nem is létezik, így senki sem fog megsérülni.
Még szerencse, hogy a Németh Szilárd által feltalált szó nem is létezik, így senki sem fog megsérülni.
A honvédség a most kijelölt kilencszáz fővel nem tudja tartani az Orbán által Tusványoson kijelölt augusztus végi határidőt.
Ezt írja az Index. Ezek szerint egy dandártábornok írta nullára a tízmilliárdos gépet.
A honvédség nem becsüli meg őket, a magánszférában kereshetnek kiutat.
De ha netán baj lesz, az a kormány hibája.
Moszkvában azt állították, hogy Magyarország egy közvetítő cégen keresztül fegyvereket ad el Ukrajnának. Most kiderült, hogy a harckocsik nem Ukrajnába mennek.
A közleményből nem derült ki, miért. Semmi különös, csak egy átlagos szombat délelőtt.
Még a választások előtt vásárolt a hadsereg három, használt MI-8-as helikoptert hárommilliárdért. Tendereztetés nélkül.
Ludovika fesztivált tart a Honvédség az Orczy-parkban. A legkisebbek először foghatnak igazi gyilkológépeket a kezükben.
A nagyjavításon átesett három Mi–8T helikoptert már festik, matricázzák. A gépek még nyolc évig repülhetnek.
Jut még a szociális ágazatban dolgozóknak is. Az erre fordított 19 milliárd forintot a kormány a céltartalékból veszi ki.