Horn Gyula sírjához több ezer idős ember vitt piros szegfűt. Katona Béla a legjobb magyar miniszterelnökként méltatta, de kitért 56-os rossz döntésére is. Felvonult a 90-es évek közepének magyar elitje, Sólyom Lászlót pellengérre állították.
24 órán át nem gondol másra, csak és kizárólag Horn Gyulára.
A halála összehozta a nagykoalíciót: kindenki ott volt, aki számít, és aki nem.
A volt miniszterelnök temetése 2013. július 8-án, 10 órakor lesz a Fiumei úti temetőben. Aznap reggel 8 órától bárki leróhatja kegyeletét.
Listánkon azzal is dobogóra lehetett kerülni, ha valaki miniszterelnökként legalább nem rontotta tovább az ország helyzetét. Győztesünk az egyetlen induló, aki egy minden szempontból jobb állapotban lévő országot adott át utódjának, mint amit elődjétől kézhez kapott.
Megmentette a Magyar Nemzetet. Felkérte Járai Zsigmondot pénzügyminiszternek, és egyéb történetek Horn Gyulától. Megamix!
Gyurcsány Ferencet ebben is megelőzte. A rendszerváltás után ő volt az első, akinek a diplomájával valami nem stimmelt.
Van, aki szerint az elhunyt Horn Gyula semmi emlékezeteset nem csinált, de azért azt sem felejtik, amit a nyugdíjasokért tett.
A volt miniszterelnök 56-os szerepéről azt lehet biztosan tudni, hogy nem állt a forradalmárok oldalán. De hogy mennyire vett részt a forradalom leverésében, azt nem.