Szakály Sándor szerint legfeljebb korlátozásokról lehet beszélni.
„A vitézeknek ott kell lenni.”
"Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit."
Osztie Zoltán plébános szerint „Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel.”
A parlament alelnöke beszédet is mond a Nagyboldogasszony Főplébánián.
A józan ésszel nehezen indokolható eseményen felszólalhat a kárpátaljai zsidók kiirtását idegenrendészeti problémának tartó Szakály Sándor is.
Végre fényképen is látható a Szlovákiában botrányos körülmények közt „állított” Horthy-szobor. MINI!
Zavar az erőtérben a 15 millió magyar országában.
A helyiek a református templom előtt tüntettek a kormányzónak állított emlékmű ellen.
Mindenki tiltakozik, csak a lelkész nem: a parókián kap helyet a mellszobor,
Hiába a tiltakozás, a felvidéki falu református közössége nem hajlandó elállni a tervétől.
A tervek szerint Hegedűs Loránt mondja az avatóbeszédet.
A KDNP relatíve fiatal sztárpolitikusa tökéletes érveléssel vágta ki magát a fogas kérdésből és tett történelmi igazságot.
Milyen események vezettek IV. Károly 1921 áprilisi első visszatérési kísérletéhez? Miért fogott az emigrációban élő uralkodó ebbe a kalandos vállalkozásba?
A Háárec úgy látja, Orbán a Jobbik szavazóira hajt Horthy méltatásával.