A horthysta karnagy jelenleg a kiemelt kulturális ügyekért felelős miniszteri biztos.
Kik bombázták Kassát, ami után Horthy bejelentette a hadiállapotot a Szovjetunióval, miért roskadt össze emiatt Bárdossy László miniszterelnök és önként vonultunk-e háborúba, vagy belesodródtunk? Ungváry Krisztián előadása.
A szervezetet a nyugatellenes és oroszpárti, összeesküvés-elméletekre is nyitott Molnár-Gazsó János főkapitány vezeti.
Berta Tibor püspök a Népszavának azt mondta, nem volt szerencsés, hogy így alakult, és nem szimpatizál se Horthy Miklóssal, „sem azzal az elnyomó rendszerrel, ami abban az időben kialakult”.
Viszont megakadályozták a Mi Hazánk Horthy Miklósra emlékező fáklyás felvonulását.
Botka László nyilvános posztba arra kérte Mihályffy Bélát, hogy ne csinálja.
A Momentum újbudai önkormányzati képviselőjelöltje a fáklyás felvonulás helyett inkább a „tolerancia nemzetközi napját” ünnepelné „egy békés, közös sétával”.
A Mi Hazánk felavatott egy Horthy-fejet Dúró Dóra parlamenti irodájában, mivel úgy vélik, a Horthy-korszak gazdasági, kulturális és oktatási sikertörténet volt. A zsidótörvényekről a párt elnökhelyettese azt mondta: „fontosabb egy államférfinek a magyarsághoz való viszonya, hogy mit tett a magyarságért, mint az, hogy mondjuk hogyan viszonyult a zsidósághoz”.
Varga Mihály még életében, Horthy Szabolcs 108 évvel azután, hogy Lengyelországban fejbe lőtték.
Nagyjából ezer szimpatizáns vonul át a városon a Gellért tértől a Parlamentig.
Ha Horthy Miklós követi Pétain marsall példáját, Eichmann és „zsidótlanító” csapata semmit sem tudott volna tenni, és nem deportálnak az auschwitz-birkenaui haláltáborba 430 ezer zsidót. Karsai László történész cikke.
A bíróság álláspontja szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba, és nem veszélyes a társadalomra az, ha valaki egy szobrot festékkel önt le.
80 ezer forintnyi kárt okozott.
A Turán 9-et eddig egy tóparti ház emeleti szintjeként használták.
Én az elmúlt napokban elvesztettem a humorom, úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy ez valami vicc-e.