2017 utolsó napján 1172 gyereket tartottak nyilván az intézményekben, miközben 15 éve a legkevesebb gyereket fogadták örökbe, összesen 21-et.
A két világbajnoki ezüstérmes játékost hamis tanúzással vádolják, öt évet is kaphatnak.
„Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket” – mondta.
A település Horvátországban van, közvetlenül a magyar határ közelében.
Új forrásokat vonhatnak be az ellátásba.
Ráadásul négy éve Budapesten már hirdettek ítéletet, és megszüntették a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója elleni eljárást.
Az állami média korábban sosem adott hírt a miniszterelnök lányáról, inkább ignorálta a turizmus körül kavarásait, vagy hogy Bahreinben tárgyalt az olajügyi miniszterrel. De a szaros pelenka már közügy.
Egy DK-közeli oldal közölt fotókat arról, ahogy a miniszterelnök lánya egy szaros pelenkával teli zacskót rak le a horvát autópálya szélén.
Tíz órán át hánykódott a nyílt tengeren. Kimentették.
A horvátok egy európai bírósági döntésre hivatkoznak.
Nem volt egyértelmű, hogy marad.
Hvar szigetén már reggel hét órakor 30 fokot mértek.
A füvet az alvázba, egy utólagosan kialakított üregbe rejtette. Füstbe ment a terv, illetve pont, hogy nem.
Zlatko Dalić sem küldte el a fenébe a teljes horvát politikai elitet.
27 millió dollárt kapnak a vébéezüstért, ezt ajánlják jótékony célra.