Forrásaink szerint a felcsúti polgármester tao-pénzből nemzeti kézbe veheti az internetet. Már készül is a vonatkozó törvény. Pekingtől Kazahsztánon át, az Alcsúti Arborétumon keresztül egy San Franciscó-i garázsig érnek a szálak.
Volt, aki nem csak lopott, de még rituális teknőstemetéseket is tartott.
Lehet, hogy így tényleg lesz belőle valami.
Az állam nagylelkűen átvállalja a felelősséget.
Óriási stand upot nyomott Pekingben a dél-koreai ENSZ-főtitkár.
Kremlinológus állatbéljós legyen a javából, aki ebből kikövetkeztet valamit!
A sógora két céget is visz.
Nem örül mindenki egyformán annak, hogy a kínai elnök Csehországba látogat.
Kínában még viszonylag egyszerű módszerekkel kezeli a kormány, ha egy oligarchának túlzottan kinyílik a csipája. Ott nincs gecigate, mert nincs hol beszólni.
A kínai elnök első blogposztjára 38 ezer komment érkezett.
66 év után újra találkozott a két férfi, akik mindketten ugyanazt, az egy Kína elvét vallják, csak abban vannak eltérések, hogy ez most Tajvan vagy Kína. Uramozták egymást, nem volt "elnökurazás".
A zavarba ejtő nem is adja pontosan vissza ezt az egészet.
Ázsia urai között szemlélhette a kínai győzelem napját.