Az egész világ megérezheti a hatását.
Oliver Hszi elnökből csinált viccet, de a jelenet jelenleg teljesen elérhetetlen Kínából.
„Véget kell vetnünk a hidegháborús gondolkodásmódnak, a tömbösített összeütközéseknek” – mondta Hszi Csin-ping a Sanghaji Együttműködési Szervezet 18. csúcstalálkozóján.
Múltkor még csak fagylaltot vitt.
Csak tavaly év vége óta tízezrével vették őrizetbe az ujgur muszlimokat, a cél, hogy vallásilag és politikailag is mást gondoljanak a világról, mint eddig.
Hszi Csin-pinggel találkozott a kínai sajtó jelentése szerint.
Akadnak viszont, akik szerint Marx és Engels szövegének olvasása épp arra hívhatja fel a figyelmet, hogy milyen messze került a mai Kína a marxi elképzeléstől.
A kínai gazdasági és politikai befolyásszerzés egész Európát érinti, és egyelőre nem látni a közös fellépés lehetőségét. Erős üzenet volt, hogy egyedül Magyarország tartott ki Kína mellett, de a GDP-ben még nem látni ennek a hasznát. Interjú Matura Tamással, a Corvinus oktatójával.
Elég megosztó listával jelentkeztek, legalábbis ha azt vesszük, hogy Hszi Csin-ping és Millie Bobby Brown is rajta van.
Amióta diktátor lett, először látogatott külföldre. A dél-koreai és az amerikai elnökökkel tervezett csúcstalálkozói előtt kérte ki legfőbb szövetségese, Hszi Csinping örökös kínai elnök véleményét.
Hasonló következtetésre jutottak a különböző szerkesztőségek.
Hszi Csin-ping szerint egyedül a szocializmus mentheti meg országát.
Hszi Csin-ping lett a befutó, a világ tanulgatja ezt a nevet.
Persze kötelező is nézni.
A párthatározatok lepecsételését végző kínai parlament vasárnap szavazhat az elnöki limit eltörléséről, így Hszi-nek öt év múlva nem kell majd átadnia a hatalmát.