Kína állítólag egyoldalúan átírt egy csomó mindent, amiben egyszer már elvileg megállapodtak. Pénteken újabb jelentős vámemelés jöhet.
A magyar miniszterelnök Nurszultan Nazarbajevtől Hszi Csin-pinghez utazik.
Kenőpénzek elfogadásával vádolják. Meng Hung-vej tavaly szeptemberben tűnt el nagy feltűnést keltve, hogy aztán októberre kiderüljön, az elvtársai fogták el.
Hétfőn Hszi és Macron tárgyaltak Párizsban, kedden csatlakozik Merkel és Juncker is.
Az amerikai és a kínai elnök még márciusban újra találkozhat, de a felek egyelőre nem tudtak megegyezni abban, hogyan ellenőrizzék majd a leendő megállapodásuk pontjait.
És azzal a lendülettel alá is írta a kereskedelmi megállapodásokat Pekingben.
Arról beszélt, hogyan használhatják totális megfigyelésre a mesterséges intelligenciát.
Lehetőleg békésen, de a kínai elnök azért az erő alkalmazásáról sem mond le.
A kedvezményt intéző helyi funkcionáriusoknak pedig nagyobb az esélyük az előléptetésre is.
A közbiztonsági minisztérium szerint, aminek Meng Hung-vej a miniszterhelyettese volt, az Interpol-vezér elleni eljárás "tisztességes, bölcs, és Hszi kormányának korrupció elleni elszántságát mutatja".
Grace Meng háttal, az arcát nem mutatva mert csak nyilatkozni a sajtónak férje eltűnéséről.
A TV2-n is most tér vissza a Legyen Ön is milliomos, hátha.
Magyarországon csak Macronban, mert nálunk csak a görögök bíznak kevésbé Merkelben. Macronnál csak Lengyelországban bíznak jobban Trumpban.
Az épülő digitális totalitárius államban a konfliktuskezelés legjobb módja nem a viták rendezése, hanem rengeteg adattal és algoritmussal felmérni, ki csinálhat bajt, majd ennek megfelelően kezelni a problémát. Ha kell, táborokban, tömegesen.
Ye Jianming két év alatt több mint egymilliárd dollárért vásárolt be a cseheknél. Majd váratlanul félreállították, és jelenleg senki nem tudja, mi lesz a befektetések sorsa.