"Hiányzók: Tanterem, Tanerők, Taneszközök" 1986-ból vagy 2016-ból származik ez az idézet?
A kifogásolt ábrázolás a bíróság szerint sem a vallási közösséggel vagy annak tevékenységével kapcsolatban fogalmazott meg bírálatot.
Akkor adta le a nyilatkozatot, amikor az egyik cégét eladta, a Strategopolist még nem vette vissza. Mindezt ráadásul teljesen legálisan megtehette.
Tállai András szerint ami egykor Puskás Öcsi volt, az ma Orbán Viktor.
Minden az ország legnagyobb vállalatairól, vannak meglepetések is.
A lapot Ékes Ilona volt fideszes képviselő perelte be. Fellebbez.
Állatmentő alapítványként működtek, de még menhelyük sem volt. Hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellenük.
A honvédségtől bérelt busszal érkeztek a tüntetők. Nem létező cigányozást így még nem pörgetett ki a Fidesz szövetségese.
Az államtitkár szerint a legnehezebb feladat a magyar építőiparivállalkozók érdekeinek megvédése lesz, Brüsszel miatt ugyanis komoly nyomás van, hogy nyugati cégek is részesüljenek a projektekből.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége szerint a lap az új Vida Ildikót és kormánytagokat egy jászolban ábrázoló címlapképével több mint 5 millió hívőbe rúgott bele.
Csodálatos cikkben ír az urizálásról a Hvg-ben az arisztokrata származású író, aki nem arisztokrata.
A KDNP azt állítja, a képviselője azért gyilkosozta le a HVG újságíróját, mert rosszul érezte magát. A kereszténydemokraták két nap alatt másodszor adtak be a Csubakka-védelemhez hasonló magyarázkodást.
A KDNP-s képviselőnek megint sikerült ügyesen kommunikálnia a sajtóval.