Hiába adtak be az ujgurok bizonyítékokkal teli aktát, ha Kína nem ismeri el a bíróságot. Egy friss kutatás szerint a világ gyapottermelésének ötödét kényszermunkára vezényelt ujgurok szedik.
Háborús bűnökkel vádolt dzsihadista pere kezdődött el a hágai bíróságon. Al-Hasszán volt a „rendőrfőnök”, amikor Timbuktut elfoglalták az iszlamisták, és brutális rendszabályokat vezettek be. Védői szerint nem biztos, hogy a vádlott állapota alkalmas a meghallgatásra.
Az amerikaiak tetteit is vizsgálják, igaz, megbüntetni nem fogják tudni őket.
Emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolják.
A veteránok szerint úgy vetnek be zsoldoshadsereget világszerte, hogy Oroszországban ez illegálisnak számít, a zsoldosokat pedig szándékosan megfosztják jogaiktól.
Alfred Yekatomot azzal gyanúsítják, hogy egy kb. 3000 fős milíciát vezetett a keresztény anti-Balaka mozgalomban, ami szisztematikusan támadta az afrikai ország muszlim közösségének tagjait.
John Boltont az háborította fel, hogy a bíróság vizsgálná amerikai katonák Afganisztánban elkövetett cselekedeteit.
Az ENSZ-illetékesek szerinte alaptalanul támadták őt, és az ICC – ami azt vizsgálja, történtek-e emberiesség elleni bűncselekmények a kábítószerellenes akciók során – megsérti a méltányos jogi folyamatokat.
Izrael mindenáron megpróbálta ezt megakadályozni, de végül nem jártak sikerrel.