idegenek

Szerénységre taníthatná az emberiséget, ha ráakadnánk egy fejlettebb idegen civilizáció nyomaira

2017-ben észlelte az emberiség az első csillagközi égitestet, és máig sok a rejtély az ‘Oumuamua körül. Hogy miért lehetett ez egy földönkívüli civilizáció terméke, és miért fogadják el ezt a felvetést annyira nehezen a világ tudósai, arról Avi Loeb, a Harvard asztrofizikusa beszélt nekünk.

Horváth Bence
tudomány

Íme az idegengyűlölő plakátpályázat nyertesei

Te is köztük vagy? A zsűri nehéz helyzetben volt, ezért kategóriánként hirdetett győztest.

anarki
cukiság

Friss Hús 3.0 - Magyar versenyfilmek 5-6.

Elszánt politikusok kalandjai az emberek között, szőke herceg kifordítva, Istenkeresés, és megannyi más téma a Friss Hús 5. és 6. magyar szekciójában.

jankaranka
Friss Hús

A NASA igazgatója szerint nagyon valószínűtlen, hogy egyedül lennénk a világűrben

20 éven belül akár bizonyítékunk is lehet arra, hogy nem vagyunk.

Sarkadi Zsolt
sci-fi

Így vetkőztetik egymást tökidegen emberek

Az egymással csókolózó idegenekről (idegen színészekről) filmet forgató Tatia Pilieva újra lecsap!

Király András
KULTÚRA

Valóban Idegenek, Valóban Először, Valóban Csókolóznak

Válasz a nagy botrányt kavart színészsmárolós kamuvideóra. A Vice tudta mit kell tenni. Nézzék!

Botos Tamás
bulvár