Most derült ki, hogy a szexbotrányba keveredett Andrew fiától kapta a két kölyköt, aki a brit sajtó szerint így próbál visszakerülni a királyi családba.
Múlt hétvégén végig róla szóló műsorokat sugároztak, de ezen a hétvégén már csak pár órát szánnak a temetés közvetítésére.
II. Erzsébet brit királynő férjét szívproblémákkal és fertőzéssel kezelték. Ez utóbbiról csak annyit árultak el, hogy nem covid volt.
Két év kihagyás után lett újra corgitulajdonos.
Tíz hónapra ítélték, és felvették a szexuális zaklatók nyilvántartásába is.
Nem érezte jól magát.
A hetvenes években hathatott oda a miniszterekre a Guardian által megismert dokumentumok szerint. A Buckingham Palota szerint viszont Erzsébet királynő sosem akadályozta törvények elfogadását.
Szakmány Tamás professzor koordinálta a súlyos koronavírusos betegek kórházi ellátását Walesben. Decemberben azt nyilatkozta, hogy ugyanaz a koronavírusos beteg kisebb eséllyel éli túl a betegséget Magyarországon, mint Angliában.
Ezzel a Nagy-Britannia és az EU gazdasági viszonyát rendező megállapodás törvényi erőre emelkedett, kevesebb mint 24 órával a határidő előtt.
A 94 éves királynőnek már csak egyetlen kutyája maradt.
Azt mondják, technikai hiba miatt élesedtek a posztok.
A brit királynő hosszú idő után először ment el egy nyilvános eseményre, de döntése miatt sok kritikát kapott.
Az angliai kijárási korlátozások kezdete óta először látták a szabadban II. Erzsébetet.
A válság II. Erzsébet királynő befektetési portfolióját sem kímélte.
Ilyesmire legutóbb 1955-ben volt példa, egy vasutassztrájk miatt.