ii jános pál

Győrben kapott szobrot II. János Pál pápa

Mecénási húszmilliós adományból készült a szobor, a nuncius avatta fel.

Markó Ferkó
MŰVÉSZET

Kismarton és Darázsfalu kap II. János Pál pápa véréből

Herczeg Márk
vallás

Ők mind ott voltak, amikor II. János Pálból szent lett

Természetesen minden fontos lengyel jelen volt, de még a zimbabwei diktátor is Vatikánba vonult. Királyok, királynék a Szent Péter téren.

Király András
külföld

II. János Pál két csodája

Két csodás gyógyulás bizonyítása kellett a szentté avatási perben. Egy francia apáca és egy Costa Rica-i nő gyógyulását fogadta el az egyház csodának II. János Pál pápa esetében.

Király András
külföld

Hopp, már szentté is avatták a két pápát

Vasárnap negyed 11 körül Ferenc pápa felolvasta a kanonizációs formulát, immár hivatalosan is kettővel több szentje van az anyaszentegyháznak.

Király András
külföld

Kézről kézre adták az MTI tudósítóját a katolikus hívek a Vatikánban

Hatalmas tömeg zúdult a Szent Péter térre, ahol ma két volt pápát is szentté avatnak. A hívek elsodorták a rendőröket és az MTI tudósítóját is, az utóbbit aztán a fejük fölött adogatták addig, amíg el nem érte a posztját.

Király András
külföld

Magánzarándoklatra indul Orbán a Vatikánba

Horváth Bence
POLITIKA

Neked mi lenne a pápaneved?

A pápák szabadon választhatna maguknak nevet. Ki az, aki ezek után XXIII. János lesz? Volt már előtte XXII darab János. Én tuti, hogy Lombard pápa, vagy I. Megatron lennék.

Kerner Zsolt
meghökkentő tudomány