ikea

Felrobbant a frissen vásárolt sütője üvege, mire az Electrolux közölte, hogy az ő sütőjük egyszerűen nem képes elromlani, ezért csakis ő lehet a hibás

Őrületes logikával semmisítette meg a multicég a naiv ügyfelet.

Szily László
ÉLET

Kiürítették a soroksári Ikeát

Műszaki hibára hivatkozva azonnal kiküldték a vásárlókat az épületből.

Albert Ákos
társadalom

Vasárnaponként két órával korábban fog zárni az IKEA

Egyelőre egy 3 hónapos tesztidőszak következik.

Herczeg Márk
gazdaság

Napi kiszállítási limitet vezettek be az Ikeánál

Volt, aki napokon keresztül hiába próbálkozott rendelni.

Albert Ákos
gazdaság

A fejedre potyoghat az IKEA egyik lámpájának burája

A bútorgyártó mindenkit kér, hogy ellenőrizze a 2016. augusztus 1. után vásárolt Calypso mennyezeti lámpák sorozatszámát, mert akkor kerültek forgalomba a hibás darabok.

Király András
gazdaság

Haladéktalanul szüntessék be a LURVIG vízadagolók használatát, és vigyék vissza a boltba

- üzeni az IKEA.

erdelyip
ÁLLAT

Amikor a svéd fagyi visszanyal: Így őrjöngtek egy londoni Ikeában az angol szurkolók, miután kiejtették Svédországot

Ugráltak az ágyakon, nem kímélték a székeket. Hozzájuk képest a horvát elnök kifejezetten visszafogott volt a horvátok öltözőjében.

Tbg
futball

Kiderült, miért ilyen olcsó a hot dog az IKEÁ-ban

Meg a többi étel is.

Boros Juli
gazdaság

Összefogott a NASA-val az IkEA, hogy űrbútorokkal rendezhessük be a lakásunkat

Ahogy az űrhajókon, úgy a nyugati városokban is egyre szűkebb helyeken kénytelenek élni az emberek.

Király András
ÉLET

Egy amerikai faszi kipróbált egy kanapét az Ikeában, erre kiesett a töltött fegyver az övéből, egy gyerek meg felvette és elsütötte

Neked feltűnne, ha a töltött fegyvered kiesne a gatyádból egy gyerekektől hemzsegő helyen? Na, neki nem tűnt fel.

Albert Ákos
külföld

A magyar kutyák és cicák sem maradnak le az IKEA állatbútorairól

Ebkanapé, cicapárna, és még 88 termék a házi kedvenceknek.

Botos Tamás
ÁLLAT

Aki ilyen főzőlapot vett az IKEA-ban, az most hívjon szerelőt

Nem szabad használni, amíg nem javítják.

Urfi Péter
életmód

Egy francia polgármester azzal viccelte meg a helyieket április 1-jén, hogy 4000 munkahelyet teremt náluk az IKEA

Aztán rájött, hogy nem ez volt a legokosabb vicc.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Nem kell többé kerülgetni a veszekedő párokat: jön az Ikea online shopja

Jó drágán.

Botos Tamás
gazdaság

Meghalt az Ikea alapítója, Ingvar Kamprad

91 éves volt.

Urfi Péter
GYÁSZ