ikea

Megszűnik az Ikea nyomtatott katalógusa

Mint porba hullott mag, mi többé nem ered, ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is, nélküled.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Az IKEA titokban megváltoztatta a húsgolyó nevét

Megőrültek a svédek, a golyót eddig úgy hívták, hogy HÚSGOLYÓ, az új neve az, hogy FŐSZEREP. Szerencsére persze svédül, így úgyse érti senki.

Szily László
idióta rekordok

Visszavásárolja az IKEA a használt bútorait és újra eladja őket

A használt bútorokra egy év garancia is jár.

Fődi Kitti
belföld

Szívárványszínűre színezi az IKEA a legendás kék szatyrot

“Ez nem egy táska, hanem állásfoglalás” - mondják.

Szily László
ÉLET

Intim környezetben tudtam együtt imádkozni néhány húsgolyóhívővel az újranyitott budaörsi IKEA-templomban

Sokan tömegjeleneteket vizionáltak, hiszen jó másfél hónapnyi zárvatartás után kedden nyíltak újra a IKEA-k Magyarországon. Egészségünket kockáztatva a helyszínen néztük meg, milyen egy IKEA az Apokalpiszis, vagyis a Húsgolyók Eltűnése után.

Szily László
ÉLET

Május 5-én újra kinyit az IKEA Budapesten

Az áruházakba csak azok léphetnek majd be, akik a szájukat és orrukat is eltakarják.

Fődi Kitti
belföld

Bezár az Ikea

Szombattól a cég összes hazai boltja bezár a világjárvány miatt.

Herczeg Márk
gazdaság

Bezárja az IKEA a kínai áruházait

14 ezer alkalmazottat küldenek fizetett szabadságra.

Szurovecz Illés
külföld

46 millió dollárt fizet az IKEA, mert a fiókos szekrénye halálos balesetet okozott

Három éve azért halt meg egy kétéves kisfiú, mert rádőlt egy ikeás bútor.

Szurovecz Illés
külföld

Száműzi az egyszer használatos műanyag termékeit az IKEA

Világszerte.

Botos Tamás
gazdaság

A magyar IKEA mintha a homofób házelnök, Kövér László bajszát húzogatná

Pont azután álltak ki az egyenlőség mellett a bútorgyártónál, hogy a pedofilokhoz hasonlította a gyerekre vágyó homoszexuális párokat az országgyűlés elnöke.

erdelyip
politika

Pompás verset írt a felmosóvödörre az Örs vezér téri IKEA takarítója

Alig halt meg Tandori Dezső, máris feltámadt!

Szily László
MŰVÉSZET

Pelenkázóasztalt hív vissza az IKEA

A lakberendezési vállalat arra kér mindenkit, aki SUNDVIK pelenkázóasztalt vásárolt, hogy rögzítse a lehajtható részt a biztonsági zárral.

Boros Juli
belföld

Több ezren nézték élőben az Instagramon, ahogy Alexandria Ocasio-Cortez összeszerel egy IKEA szekrényt, borozgat és a közben klímaváltozásról beszél

New York demokrata kongresszusi képviselője az elemzők szerint nagyon ért millieniálul.

erdelyip
POLITIKA

Elmesélték, miért rossz kormánypropagandistának lenni: külön nekik fenntartanak egy kamu IKEA-t, ahol szanaszét szívatják őket

A Fidesz-IKEA-ban Gajdics Ottónak és Huth Gergelynek 32 részre bontott, szopatós csomagolásban adják az árut és többször kell sorbanállniuk a pénztárnál.

Szily László
Média