imane helif

Az ír bokszolónő, aki két éve megverte Helifet, kiáll az algériai sportoló mellett

„Az, hogy már kilenc nő legyőzte őt korábban, mindent elmond.”

Kaufmann Balázs
sport 2024. augusztus 2. 11:23

„Hála Istennek az isteni igazságosságért” – így kommentálta a NOB kiállását az algériai interszex bokszoló

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a botrány és a magyar szövetség kérése ellenére úgy tűnik, kiáll Imane Helif mellett.

Kaufmann Balázs
sport 2024. augusztus 2. 9:25

A Nemzetközi Olimpia Bizottság szerint jogosan szerepel az a két bokszoló Párizsban, akik körül nagy botrány robbant ki a női mezőnyben

Azt írják, hogy a két sportoló évek óta szerepel női boksztornákon, és tavaly önkényesen zárták ki őket a világbajnokságról a túlzottan magas tesztoszteronszintjük miatt. A magyar szövetség ugyanakkor keresi a lehetőséget, hogy Hámori Lucának ne kelljen az algériai Imane Helif ellen bokszolni.

Haszán Zoltán
sport 2024. augusztus 1. 22:54

Tiltakozik a magyar bokszszövetség a vébéről tesztoszteronszintje miatt kizárt Imane Helif miatt

Aki Hámori Luca ellenfele lesz szombaton a 66 kg-os súlycsoportban.

Rényi Pál Dániel
sport 2024. augusztus 1. 20:30
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.