Az egyik megkeresett ügyvéd szerint a leköszönő elnök ügye védhetetlen.
Ő az első amerikai elnök, aki ellen kétszer is vádat emeltek a törvényhozásban. Az amerikai történelem négy impeachmentjéből kettő ellene indult.
Egyre növekszik a republikánusok száma, akik alkalomadtán talán az elnök bűnösségére is szavaznának.
Nancy Pelosi korábban közölte, hogy ha Pence nem váltja le az elnököt, alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz folyamodnak.
De a republikánusok megakadályozták, hogy alkalmatlannak minősítsék az elnököt.
Donald Trump legkésőbb január 20-án biztos távozik az elnöki posztról. Ha a demokratákon múlna, még azelőtt leváltanák. Elítélni pedig még a távozása után is lehet, és volna is haszna.
A Képviselőház elnöke szerint gyorsan kell cselekedniük, Mike Pence-nek 24 órát adtak, hogy lépjen.
A demokrata képviselők szerint az elnök felkelésre buzdította a követőit.
Alexander Vindman számolt be róla, hogy Trump a riválisa, Joe Biden lejáratását kérte Zelenszkij ukrán elnöktől.
Ő rögzítette Monica Lewinsky telefonos beszámolóját az amerikai elnökkel folytatott viszonyáról.
A szenátus többsége leszavazta mindkét vádpontot. Egyetlen republikánus írt történelmet azzal, hogy az elnök ellen szavazott. Trump népszerűsége rekordszinten.
Nagy formában az amerikai belpolitika, nem sikerült botrány nélkül lehozni az elnök évértékelő beszédét.
Itt a vége: az amerikai történelemben először tanúk meghallgatása nélkül zárulhat egy impeachment eljárás. Trump védelmében az „ördög ügyvédje” olyan érvet vett elő, amit megdöbbenéssel hallgattak Amerika-szerte.
Az impeachment eljárást elindító ukrajnai ügyről is közöl részleteket Trump elnök volt biztonságpolitikai tanácsadója, John Bolton új könyve. A Fehér Ház ezeket nevezi szigorúan titkos információknak, közben hamarosan valószínűleg az egész szenátus hallja majd őket.
Meg nézném MOST a Demokraták pofályát! XD