Index.hu

Veszélybe került az Index függetlensége, a szerkesztőség tiltakozik a támadás ellen

A szerkesztőség átállította a függetlenséget jelző barométert, miután a hatalmat képviselő Vaszily Miklós embere a szerkesztőség totális átalakítására tett javaslatot.

Rényi Pál Dániel
media

A kormánymédia főembere bevásárolta magát az Index mögött álló kiadóvállalatba

Vaszily Miklós, a TV2 csoport elnöke, a közmédia volt vezérigazgatója 50 százalékos részesedést vásárolt az Indamedia cégcsoportban.

Rényi Pál Dániel
Média

A hely, ahol 200 forint egy gramm tiszta kokain

Lima mellett, a sivatagban raboskodik néhány magyar. A hatalmas nemzetközi drogüzlet legkisebb szereplői ők, akik teljesen kiszolgáltatva tengetik napjaik egy korrupt és erőszakos világban.

Ács Dániel
videotéka

Főszerkesztőt váltott az Index

Dull Szabolcs irányítja tovább a lapot.

Czinkóczi Sándor
media

Kövér hivatala az év végéig kitiltotta a Parlamentből az Index újságíróját

Az Országgyűlés Hivatala szerint Fábián Tamás interjú közben lökdöste Varga Juditot és Völner Pált. Az Index szerint semmi ilyesmi nem történt, fellebbeznek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Csányi: Ha valaki azt gondolja, hogy neki nincs szüksége kontrollra, abból nagy baj lehet

Nagyinterjút adott az OTP-vezér bankszektorról, fociról, Mészárosról, utódlásról, és szóba kerültek Orbán repülőzései is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Még néhány ilyen év, és a kormány teljesen felszámolja a szabad nyilvánosságot

A hazugsággyár kiépítése után a kormány 2018-ban nekilátott a tőle független médiumok leszalámizásához is.

Rényi Pál Dániel
Média

Az Echo Tv-vel indított közös műsort az Index tulajdonosának tulajdonosa

A lap vezércikkben ünnepli tulajdonosuk indexes bevásárlását. Megtudhatjuk, hogy kebelezte be a gyorsnaszád a tengerjárót a hírlétrehozó tulajdonosi szemlélet belső kommunikációjának javításával.

erdelyip
Média

A két tulajdonos közül a KDNP-s Oltyán Józsefnek lehet nagyobb ráhatása az Index ügyeire

Mégsem teljesen egyenlőek az erőviszonyok Oltyán József és Ziegler Gábor között. Bármilyen vitás kérdés merül fel, a kereszténydemokrata vállalkozó szava dönt.

Czinkóczi Sándor
Média

Oltyán József: „Az üzleti döntéseimet semmilyen módon nem befolyásolja a KDNP-s munkám”

Az Index mögött felbukkanó kommentelő azt állítja, magánéleti okokból lépett be a KDNP-be. Azt is mondta, hogy magánszemélyként tette „tiltó listára” az Indexet, amit csak azért kritizált, mert „indexesként” fájtak neki a pontatlanságok.

Herczeg Márk
Média

Az Index még szabad, de nagyon kiszolgáltatott helyzetbe hozták

A bevételeken és az alapítványon keresztül is támadható a lap, de a kiadó vezetője szerint megőrzik függetlenségüket.

Rényi Pál Dániel
Média

KDNP-s turbókommentelő lett az Index mögött álló cég egyik tulajdonosa

„Vicces ahogy minden ellenzeki lap ezt a rettegest tolja” – kommentelte Orbán megválasztása előtt a KDNP-s Oltyán József, majd odakerült az Index mellé.

Herczeg Márk
Média

Spéder Zoltán kivonult az Index mögül, az eddigi igazgató és egy KDNP-s üzletember vette meg a CEMP-et

Az igazgató Ziegler Gábor és Oltyán József médiabefektető vásárolták ki a céget a milliárdos bankártól.

Rényi Pál Dániel
Média
Videó

A valódi hazaárulást azok követték el, akik nyilvánosságra hozták ezt az ügyet

Kovács Béla jobbikos politikus kémügye harapófogóba szorította a hatalmat. Úgy akarták ütni a Jobbikot, hogy közben ne sérüljön az oroszokhoz fűződő baráti viszony. Megoldották, de ezt Magyarország biztonsága bánta. III. rész

444.hu
video

Az EBESZ szerint tovább korlátozhatja a média szabadságát, hogy elítélték az Index menekültek között elvegyülő újságíróját

Nyilas Gergelyt a hatóság félrevezetésével és okirathamisítással vádolták, amiért kirgiznek adta ki magát.

Czinkóczi Sándor
jog