A khászik évszázadok óta építenek eleven hidakat élő fák gyökereiből. Ami egykor egzotikus és idejétmúlt technikának tűnt, azt ma egyre többen ismerik fel olyan ősi tudásként, amit világszerte alkalmazni kellene.
Elütötte egy motor, halottnak nyilvánították.
Vízágyúk, a koronavírus és a Twitter-blokád sem tántorította el a Modi nagy reformja ellen tiltakozó több tízezer gazdát, akik szerint a miniszterelnök törvényei kiszolgáltatták volna őket az élelmiszeripari multiknak. Modinak végül fontosabb volt a politikai túlélés mint a reform.
Indiai fővárosában több széntüzelésű hőerőművet is leállítottak, hogy javuljon a levegő minősége.
A muszlim Salman Khurshid nemrég az ISIS-hez hasonló szélsőségeseknek nevezte a hindu nacionalista szervezeteket.
Mert a csapat leszerepelt a világbajnokságon, a csapatkapitány pedig kiállt a bűnbaknak kikiáltott muszlim csapattársa mellett.
Választási parfüm.
A Deutsche Welle riportjának első megszólalója egy anya, akinek 9 éves lányát megerőszakolták és elásták.
Nagyon megörültek egymásnak a Vatikánban.
A glasgow-i klímacsúcs előtt közölte az indiai kormány, hogy sokkal fontosabb az út, mint a cél.
A hatóságok "ellenségesség keltésével és kiberterrorizmussal" vádolják őket azért, mert túl hangosan ünnepelték Pakisztán győzelmét India felett.
A hindu populista kormány biztonsági okokra hivatkozva nem árulta el, hogy használták-e az izraeli kémszoftvert, a bíróság szerint viszont az állam nem húzhatja ki magát a válaszadás alól.
A heves esőzések okozta áradások és földcsuszamlások már több ember halálát okozták, de nem akarták lemondani az esküvőt.
Előtte egy viperával próbálkozott.
A belügyminiszter fia azt állítja, hogy a sofőrje elvesztette a jármű felett az irányítást.