Állítólag visszautasította az orvosi kezelést, és nem működött együtt a hatóságokkal.
Több mint 80 ezer tonna törmelék maradt hátra.
A ritka vírusfertőzést májusban mutatták ki. Leginkább az öt év alatti gyerekeket érinti, de nem életveszélyes.
Friderikusz Sándor újra kitette a 2007-es interjút, amiben megkérdezte a világhírű írót arról, hogy azt hívják-e halált megvető bátorságnak, hogy már nem fél, amire a múlt héten megkéselt író azt mondta: „Hát nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”
Ahol a menstruáció tabu, ott veszélyben lehet a nők egészsége.
A jó magaviseletükre hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság.
Az Indiában őshonos populációt 1952-ben nyilvánították kihaltnak.
Ezrével követnek el öngyilkosságot a közép-indiai Vidarbha régió gazdálkodói, mert a gyenge vagy akár teljesen elmaradt termés miatt képtelenek visszafizetni a vetőmagra és műtrágyára felvett hiteleiket.
Az oroszok azt hitték, létező meccsekre fogadnak a neten, közben pár munkanélküli fiatal álmeccseit nézhették a közvetítésen.
India második legnagyobb városában hétfő óta lényegében leállt az élet, az utcákon derékig ér a víz, amiből még több hullik majd le hamarosan.
Kitették a videót az internetre, zavargások törtek ki.
4,7 millió embernek kellett elhagynia otthonát. A táborokban rendes ivóvíz sincs.
Több millió ember pedig fedél nélkül maradt.
A reform alapján a hadseregbe jelentkező fiatalokat a szolgálat első négy évében nem illetnék meg bizonyos juttatások.
A vád szerint a muszlim férfiak zavarogtak és erőszakoskodtak a tüntetésen, ami egy muszlimellenes megnyilvánulás miatt robbant ki.