Egyre izgalmasabbak a Lázárinfók. A névadót fideszesek szembesítik valódi, napi problémákkal. Ismeretlen terep ez még Lázár Jánosnak is, aki szerint „nem méltányos és nem fair”, hogy Magyarországon 500 ezer embernek 140 ezer forint vagy kevesebb a nyugdíja.
Nem gurul a hrivnya.
Farkas Örs péntektől látja el feladatát.
„A magyar állam nem rendelkezik ma annyi erőforrással, hogy fel tudjuk újítani a pályaudvarokat” – erről is beszélt az építésügyi miniszter.
2018-ban Lázár kiesett a kormányból, utána egy 30 fős csapat kutatta az érzékeny iratokat az Információs Hivatalban. A lap egyes forrásai szerint Orbán Viktor erről az akcióról tudott, Lázár viszont a háta mögött dolgozhatott.
Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.
Az még nem derült ki, hogy hova kerül majd Bunford Zsolt János.
Farkas Örsnek nincs tapasztalata belügyi területen, de a miniszternek fontosabb, hogy olyan helyettes államtitkára legyen, aki minden körülmények között lojális marad.
Rogán Antal már meg is találta Bunford Zsolt utódját.
Erősíteni akarják a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetét.
Arra kíváncsiak, vajon az Információs Hivatalnak is volt-e szerepe a kémfegyver bevetésében.
Ezek szerint más miatt figyelhettek meg újságírókat.
Bár messzebbre ment, mint a miniszterek, de még mindig nem ő a nyilvánosság bajnoka.
A nemzetközi tényfeltáró cikk szerint azután kezdték itthon tömegesen használni a Pegasust okostelefonok megfigyelésére, hogy Orbán főtanácsadója az izraeli kormányfővel tárgyalt. Hogy volt-e köze hozzá, arra nincs bizonyíték, de érteni ért hozzá.
Az Információs Hivatalt felügyelő Szijjártó Péter azt állítja, csak a lehallgatási botrány másnapján tájékozódott a szolgálatoknál, mi történt a több száz magyar telefonszámmal.