A politikusok alkalmatlanságánál és a Fidesz aknamunkájánál is mélyebb oka van az ellenzék megosztottságának Tölgyessy Péter szerint. A rendszer esetleges bukásával még nem jönne létre önmagától a sikeres demokrácia feltételrendszere. Interjúnk második része.
Igaz történet.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy Orbán már végképp lezárná a demokrácia és a jogállam korszakát idehaza, és az EU kiveti magából azokat a politikusokat, akik nem tudnak viselkedni, késsel-villával enni.
Szükség lehet MSZP-től Jobbikig terjedő kormányra, de azt nem ő vezeti majd. Hosszú interjút adott a baloldal első embere.
A Mátrai Erőmű megszerzéséről beszélt a saját lapjában az energetikai ügyek nagy tudósa.
Karácsony Gergely és az MSZP főtanácsadója szerint az egyik legkiszámíthatatlanabb választás előtt állunk. Szerinte rossz alkut kötöttek a szocialisták a DK-val, de minden a bizonytalanok meggyőzésén múlik. Interjú.
A Diákparlament szóvivője az Echo TV-ről és a tüntető diákokat érő retorziókról beszélt nekünk.
Arról viszont, hogy Soros György ellen uszítanak plakátokon, a kormányfő azt mondta a Bildnek: „Ez egy nyílt vita, ami éppen a sajtószabadság bizonyítéka.”
Haraszti Ádám, a DigiSport egyik arca a Premier League és a Moto GP elvesztéséről, a szakmai útkeresésről, valamint a munka és a hobbiszintű meccsnézés elválasztásáról is beszélt nekünk. Exkluzív.
Trump nevét nem mondta ki, de úgy gondolja, akinek hatalma van, nem árt, ha jobban megfontolja, mit posztol ki.
Sőt, meg is kell érteni! A miniszterelnök szerint a civil szervezetek pártként működnek, és be fognak szállni a választási kampányba.
A Monty Python nem csinált volna ennél jobb savanyúuborka-ügyi interjút!
A Jobbik elnöke egy interjúban beszélt a miniszterelnökről. Szerinte a Soros-terv abban a formában, ahogy a Fidesz médiája prezentálja, nem létezik.
A szexuális zaklatási ügyekben rendre előkerül: biztos az áldozat is hibás. De ha ilyenkor igen, akkor mi lenne, ha a balesetek áldozataival is ezt csinálnánk? Ezt veti fel a magyar Not targets kampány.