interjú

Két egymás utáni reggel is elkapták Orbánt egy templomból kijövet, de a miniszterelnök nem reagált semmire

Másodjára a Telex újságíróját már azzal akarták lerázni, hogy a kormányfő magánprogramon van, holott a testőrei, a sajtófőnöke és a videós stábja is kísérte Orbánt a katolikus misére.

Herczeg Márk
vallás

Élhetőség szempontjából Budapest tud versenyezni Béccsel, de a szemléletben nagy lemaradások vannak

Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze azt mondja, a mostani városvezetésnek fontos a zöldterület-fejlesztés, és így inspiráló azon dolgozni, hogy jobbá tegyék Budapestet. Interjúnkban szóba kerül többek közt a pesti alsó rakpart átalakulása, a városnegyedeket megerőszakoló kiemelt beruházások, a Népliget rehabilitációs tervei, a méhek és egy két helyrajzi számon jegyzett fa is.

Kiss Imola
Budapest

A Megafon alapítója: „Tök őszintén mondom, hogy nincsen semmilyen formális kapcsolat semmilyen politikai erővel, sem szervezeti, sem finanszírozási ügyekben”

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a jobboldali sajtóban nem eleget, és nem elég pozitív felhanggal írtak róluk.

Boros Juli
POLITIKA

Még az az ember sem ad interjút, aki közölni szokta, hogy Orbán nem ad interjút

Lassan tíz éve próbálunk időről időre interjút kérni a miniszterelnöktől, hiába. De sajnos még a sajtóirodáját vezető államtitkár sem áll rendelkezésünkre.

Herczeg Márk
interjú

A Manchester United beperli Cristiano Ronaldót

A portugál futballista nagy port felvert interjúja miatt.

Benics Márk
sport

„Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked”

Szilágyi Liliána 25 éves, életének első húsz éve leginkább az otthoni és az uszodai terrorról szólt. Testi, lelki és szexuális bántalmazás, kapualjban átvészelt pánikrohamok, medencében érkező fizikai rosszullét. Zsebpénze nem volt, még arról sem dönthetett, milyen ruhában járjon. Meggyőződése, hogy az anyai nagyszülei nélkül az apjához hasonló bántalmazó lenne.

Simon Andrea
élet

Orbán: Kénytelenek vagyunk feláldozni az AfD-vel való kapcsolatokat a kormányközi kapcsolatok oltárán

A miniszterelnök sajnálja, hogy nem barátkozhat a németországi szélsőjobboldallal.

Herczeg Márk
POLITIKA

TGM: Úgy kellene békét teremteni, hogy az ukránokat ne irtsák ki és ne nyomják el, de erre a nemzetközi társadalom nem képes

Tamás Gáspár Miklós szerint a dilemma az, hogy hogyan lehet békére kényszeríteni valakit, aki nem akar békét. Mert ha Ukrajnának nem küldenének nyugati fegyvereket, akkor Oroszország nem békét kötne, hanem megszállná Ukrajnát. „Ebben a baloldalnak nem osztottak lapot”, „a béke, szabadság és egyetértés egyszerűen nem szerepel a műsoron” – mondja a baloldali filozófus.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Lehet, hogy mi nem gondoljuk, hogy háborúban állunk Putyinnal, ő azt gondolja, hogy háborúban áll velünk”

Timothy Garton Ash-sel, az Oxfordi egyetem történész professzorával arról beszélgettünk, merre tolja az EU-s integrációt az orosz-ukrán háború, megnyerheti-e bárki ezt a háborút és mit érhet el Orbán Viktor a szankcióellenes retorikával.

Csurgó Dénes
POLITIKA

A láger, mint a hit, egy teljesebb univerzum érzékelése

A Kitelepítés című regény Romániában, a legkeményebb kommunista korszak idején játszódik, melyben a szerző saját családja gulágon töltött éveit meséli el. A könyvet többek közt az teszi különlegessé, hogy a kegyetlen témát Visky András saját és testvérei emlékei alapján, gyermeki szemszögből írta meg. Interjú.

Kiss Imola
irodalom

A Város Mindenkié: „Radikálisan átalakulhat az a kép, hogy a lakhatási szegénységet csak a hajléktalanokkal azonosítják”

Az elszálló rezsi, a növekvő albérletárak rengeteg ember lakhatását sodorják veszélybe, de azok is meg fogják érezni ezt, akik egyébként ki tudják gazdálkodni a magas számlákat -–mondják interjúnkban a lakhatási válság felszámolásáért küzdő A Város Mindenkié csoport aktivistái, Magyary Anna és Horváth Henriett.

Kiss Imola
lakhatás

Exkluzív!44!!: Szijjártó derékig a Balatonban állva tudta meg, hogy Magyarországon épül meg a BMW új gyára

Szijjártó ELŐSZÖR beszélt arról a Blikknek, hogy mi volt az első MEGHÖKKENTŐ intézkedése külügyminiszterként.

Fődi Kitti
POLITIKA

Gundel Takács Gábor: „Úgy látszik, nem tudjuk megbeszélni egymással a dolgainkat”

A Szemléleknek adott interjút a népszerű műsorvezető, amiben azt mondta, hogy az őt és családját ért támadások miatt közéleti témákban nem publikál többet.

Benics Márk
belföld

Meghan hercegné: Komoly erőfeszítésembe kerül megbocsátani

Nemcsak a saját családjának, de a brit királyi családnak is.

Kiss Imola
bulvár

Karsai György az SZFE-ről történt kirúgásáról: „Nem kell tőlem bocsánatot kérni, csak hagyjanak dolgozni”

Karsai György, az SZFE doktori iskola pénteken menesztett vezetője szerint Rátóti Zoltán rektor nincs tekintettel a hallgatók érdekeire. Szeretné, ha legalább a folyamatban lévő doktori védésekben befejezhetné a munkát, de erről nem kapott információt a vezetéstől. Interjú.

Kiss Imola
oktatás