A milliárdos lapjában megírta: beperli a lapot, amiért lehozta az interjút. Szerinte nyilvánvalóan a baloldali jelölt kérte meg az Indexet, hogy járassa le, és próbáljon bohócot csinálni az ellenfeléből.
Mert kérdezték az energiacelláról.
Lehet, hogy nem éppen azt a munkát találja, amihez éppen kedve volna, ami a vágyálmai között szerepelt, vagy amit a legjobban fizetnek, ahol a legboldogabbnak érezné magát, de legalább valamilyen munkája legyen – mondta Orbán a magyar emberről.
Nem tetszik neki, hogy a két politikai oldal képtelen szót érteni egymással. És felsorolt még néhány olyan lehúzó dolgot, amiről itt nekünk fogalmunk sem lehet.
Cetli análvonatos szerelmes dala, a Vallomás az idei nyár Mizuja. Íme a kilencedikes fiú, aki megírta a magyar Youtube új nagy slágerét.
Megírta a nyár slágerét, és most személyesen köszön be. Interjú nemsokára!
Mert szerinte nem adható a pápa szájába, hogy van pedofil bíboros.
Gulyás Gergely a frontvonalban harcol a Fidesz nagy politikai csatáiban. Legyen szó a választási rendszer átalakításáról, az RTL Klubról, vagy a Transparency leszocialistázásáról, ő beleáll. Ezekről mind megkérdeztük a törvényhozási bizottság elnökét. Kiderül az is, melyik CÖF-nyilatkozatot tartja felháborítónak.
Hogy miért, arra a valasz.hu-nak azt mondta: nem szeretné, de az origós szerződése nem is engedi.
Thom Yorke, Woodstock, '89 - laza interjú a jazz hercegnőjével.
Jordan Belfort egy kellemetlen, a pénzmosását firtató kérdésnél felállt.
A bankvezér arról beszélt a Figyelőnek, hogy Spéder Zoltánnal és Lantos Csabával inkább jó a viszonya, Simicska Lajos pedig „kinőtte magát az ország hasznára”.
Az Index kérdéseire kínos válaszokat adott a Magyar Liberális Párt elnöke.