Minden este több mint ezer károgó lepi el és piszkítja össze a várost.
A stratégiai fegyverzet telepítésének kérdésére találhatnak választ a kölcsönösség elve alapján.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, most kell igazán résen lenni. Anatolij Sarij ukrán ellenzéki blogger-politikus gyűjtésére támaszkodva összeraktuk az elmúlt évek küszöbön álló és máris bekövetkező lerohanásainak listáját.
Durva, ha igaz.
Ők is a kurdok őrizetében voltak azon a részen, ahova most Törökország megpróbál bevonulni.
Nálunk tavaly 8 példányt lőttek le belőlük, de van, ahol már nem tudnak mit kezdeni velük. A tajga élővilágának pedig sokat árthat a megjelenésük.
Az aranysakálok évezredekkel ezelőtt jelentek meg Európa délkeleti határvidékén. A 19. században kezdtek észak fele terjeszkedni, a folyamat az elmúlt húsz évben elképesztő ütemben gyorsul. A tavalyi vadászszezonban csak Magyarországon 5831 egyedet lőttek ki az exponenciális ütemben szaporodó fajtából.
A szokatlanul hideg és száraz télben focipályákat és hátsó kerteket legelnek le.
Ez a muslica a többitől eltérően az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, így az hamar megromlik. A málnát, a szedret és az áfonyát is tönkreteszi, és még nincs ellene védelem.
Húsz éve köztünk vannak és minden gilisztát felzabálnak.
A liberális eszmék védelme mellett a magyar miniszterelnök egy spanyol tévében inváziónak nevezte a most zajló menekültválságot.
A fegyverszállítással sem hagytak fel, pedig már két tűzszünetet is kötöttek.
Az izraeli hadsereg legfontosabb célja az alagutak felszámolása, de arról eddig senki nem beszélt, maradnak-e, ha ezzel végeztek.