irak

Új állam emelkedhet ki az iraki vérfürdőből

Irakot az amerikai kivonulás után alig három évvel teljes káoszba taszították az ISIS fegyveresei. Egy nép azonban még jól is járhat az egésszel, teljesülhet ugyanis a kurdok több ezer éves álma, és saját államuk lehet.

Sarkadi Zsolt
külföld

Lemészároltak 29 prostituáltat, de megúszhatják

Az igazságosztók jártak abba a bordélyba, ahol aztán az erkölcs nevében legyilkolták az ott dolgozó nőket. De mivel a kegyetlen milícia ellensége a kormány ellensége is, nem fogják őket elkapni.

Haszán Zoltán
külföld

A Magyarországon Élő Kurdok Egyesülete észreveszi, hogy Magyarországon megszűnt a külpolitikai újságírás

A kalifátus miatt aggódnak egyébként.

Uj Péter
külföld

Így rombolja le a síita mecseteket az ISIS

Nyugat-Irakban már egy tucat ősi szentélyt dúltak fel, vagy robbantottak fel.

Botos Tamás
külföld

Először mutatkozott a nyilvánosság előtt az ISIS vezetője

Az ISIS által elképzelt iszlám birodalom Magyarországot is magába foglalná, ismerjék meg tehát al-Baghdadi kalifát. Valószínűleg azért tették fel a videót, mert Irakban azt terjesztették, meghalt egy támadásban.

Tbg
külföld

Hét dolog, ami még az ISIS váratlan diadalánál is meglepőbb

Izrael egy arab állam védelmében vonulhat hadba, Törökország kibékülhet a kurdokkal, az USA pedig összefoghat Iránnal és Bassár el-Aszaddal. Hogy micsoda??!?

Király András
külföld

Obamának szólogat be legújabb propagandafilmjében az ISIS

Terrorszervezet ennyire még nem érezte a webkettőt. Angol nyelvű videóikkal egyszerre üzenhetnek a nyugatiaknak és az al-Kaidának.

Horváth Bence
külföld

Újabb 300 amerikai katona megy Irakba

Sarkadi Zsolt
külföld

Egy amerikai külügyminisztériumi tisztviselő azt állítja, hogy a Blackwater megfenyegette, hogy megöli

Mármint a magánhadsereg egyik tisztje, aki ellen vizsgálatot folytatott. Hetekkel a 2007-es bagdadi lövöldözés előtt.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Iszlám kalifátust hoz létre az ISIS

Sarkadi Zsolt
külföld

Izrael támogatja a független Kurdisztánt

Sarkadi Zsolt
külföld

Egymilliárd dolláros új parlamentet építhet Iraknak Zaha Hadid

Pedig a pályázaton nem ő nyert, tervei pedig titkosak. Az iraki kormány mégis őt akarta.

Horváth Bence
KULTÚRA

Légierőt zsákmányolhat magának az ISIS

Az Irak szunnita részeit lerohanó szélsőségesek a Balad légibázist ostromolják.

Király András
külföld

Az ISIS iraki politikusnőt ölt

Umayyah Naji Jabara síita aktivista fegyverrel harcolt a szunnita milícia ellen.

Botos Tamás
külföld

Obama: Az ISIS Irak mellett más államokat is destabilizálhat

Az amerikai elnök szerint nem küldhetnek minden olyan országba amerikai katonát, ahol szélsőséges szervezetek jelennek meg.

Botos Tamás
külföld