Az ISIS miatt 2013-ban tarthattak utoljára misét Moszulban, most újra karácsonyozhattak.
Mattis rendkívüli katona, kérdés, a politikai pályán is nagyot tud-e menni.
Véres harcok után, halottakkal szelfiznek az iraki különleges erők fegyveresei. Közel egymillió civil rekedt a körbezárt városban.
Már egy hónapja zajlik Moszul otroma, az iraki kormányerők már visszafoglalták a város keleti felének közel harmadát. Az ausztrál fotóriporter, Chris McGrath a felszabadított területeket járta be.
A terroristák szinte mindent szétvertek Nimruban.
Csakhogy a terroristák tavaly szinte minden műemléket szétvertek Nimrudban.
Csak a múlt héten hét, kiterjedt terrorista kapcsolatokkal rendelkező gyanúsítottat vettek őrizetbe a helyi hatóságok.
Terrence Edwardot alkohollal kapták el 20 éve Szaúd-Arábiában. Mostanra az iszlamista terroristák hőse lett.
Egy arra járó magyar politikus kezébe is belenyomták a Golden Chance-t kínáló brosúrát.
A terv szerint halad a küzdelem az Iszlám Állam ellen, az iraki kormánycsapatok már Moszul külvárosában járnak. De csak most jön a neheze.
Erbilben nyitott új boltot az egyik forgalmazó ügynöke.
Az ISIS vezetője szerint ez itt most a "nagy dzsihád", ami erősíti a hitet, és ami a győzelem előjátéka.
Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban.
Eddig csak a külső kerületeket kóstolgatták, de most elérték Karamát is.
A mulatós sztár a magyar főkonzulátus szervezésében fényképezkedett fegyverekkel Erbílben.