A síita állam így az amerikaiakkal közös hadműveletben vesz részt. Ilyesmire a forradalom óta nem volt példa. Igaz, az USA és Irán továbbra sem egyeztet katonai ügyekben.
Ha közpénzek eltüntetéséről van szó, az iraki hadsereg tisztikara bárkivel felveszi a versenyt a világon.
A török kormány hevesen tagad.
Az iraki Bucca Büntetőtábor mára bezárt, de nagyon úgy tűnik, hogy az a 9 ember, aki a 21. század egyik legbarbárabb terrorállamát irányítja, ebben a táborban ismerkedett meg.
A brit külügy értesülései szerint az aktuálisan a világ egyik legkeresettebb terroristája megsérült egy bombázásban.
Ráadásul konzekvensen középkoriak: visszatérnének az aranyalaphoz és csak érméket vernének.
Ezért még a héten főkonzulátust nyithat Erbilben. Abban az Erbilben, aminek az ostromát a nyáron csak amerikai légicsapásokkal sikerült megakadályozni.
A volt amerikai elnök azt mondta, nem hiszi el, hogy Szaddám Huszein nem hitt neki, amikor azt mondta, Amerika el fogja kapni az iraki diktátort.
A Szíriában és Irakban elfoglalt olajmezők komoly üzletet jelentenek a dzsihádistáknak.
Fallúdzsában pedig lebombázták a gátat, amit az IS azért épített, hogy elárassza a város siíták lakta negyedeit.