Irán

Még nő a fertőzöttek száma, de Irán már enyhítené korlátozásokat

Alig egy hétig voltak érvényben a szigorú intézkedések.

Botos Tamás
külföld

Az iráni elnök szerint az amerikai szankciók gazdasági és egészségügyi terrorizmussal érnek fel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem különböztetheti meg hátrányosan Iránt azáltal, hogy nem segíti hitellel az új koronavírus-járvány elleni védekezésben, mert Washington megakadályozza ebben – mondta Haszan Róháni.

Herczeg Márk
külföld

Kitiltották Irakból a Reuterst, mert kétségbe vonta a járványról közölt hivatalos adatokat

A hírügynökség szerint valójában sokszorosa lehet a fertőzöttek száma a hivatalosan közölt 772 főnek.

Király András
külföld

Iránban a Forradalmi Gárda kedvelt magánlégitársasága is nagyban hozzájárulhatott a vírus terjesztéséhez

A Mahan Air, amit az amerikaiak korábban már terrorizmus támogatása miatt tiltólistára helyeztek, még februárban, sőt, egyes adatok szerint még márciusban is rendszeresen repült Kínába.

Király András
külföld

Elutasították a korábban koronavírus miatt karanténba zárt, kiutasított irániak azonnali jogvédelem iránti kérelmét

Így az országból és az EU-ból kiutasíthatók, miközben az itteni tanulmányaikat online folytathatják.

Herczeg Márk
jog

Iránban már elszabadult a járvány, de még az amerikai szankciók is nehezítik a védekezést

A Teheránban elő Ujvári Barbarával beszélgetünk arról, hogyan szabadult el a koronavírus a 83 milliós országban, és mi nehezíti a védekezést.

Kiss Bence, Czinkóczi Sándor
video

Irán semmit sem tud a 13 éve eltűnt amerikai ügynökről

Teherán szerint már rég elhagyta az országot.

Botos Tamás
külföld

Minden bizonnyal halott az a volt FBI-ügynök, akinek 2007-ben veszett nyoma Iránban

Robert Levinsonról időközben a családja kiderítette, hogy egy törvénytelen CIA-művelet kulcsfigurája volt. 2011 óta semmilyen bizonyíték sincs rá, hogy élne, amerikai kormánytisztviselők szerint meggyőző bizonyítékok szólnak a haláláról.

Király András
külföld

Az irániak mintha teljesen elengedték volna ezt az egészet

Hiába könyörögnek a hatóságok, hogy mindenki maradjon otthon, majdnem ugyanannyian keltek útra megünnepelni a perzsa újévet, mint tavaly.

Bede Márton
külföld

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki Iránra

De szeretnék, ha az irániak szabadon engednék a fogva tartott amerikaiakat a koronavírus miatt.

Szurovecz Illés
külföld

Muszlim hívők lezárt szentélyekbe törtek be Iránban, hogy imádkozhassanak

A rendőrség oszlatta a tömeget.

Sarkadi Zsolt
külföld

Iránban ideiglenesen szabadon engedtek 85 ezer foglyot

Köztük politikai okokból bebörtönzötteket is. Így próbálják elkerülni, hogy a börtönökben is elharapózzon a járvány.

Király András
külföld

Hatalmas tömegsírokat ástak az iráni Kom város mellett

A világ egyre biztosabb benne, hogy az iráni rezsim hazudik a járvány méretéről. A bizonyítékok gyűlnek.

Uj Péter
Egészségügy

Hivatalosan több mint 10 ezer iráni fertőzött van, de a valós szám több milliós is lehet, több, mint ahány beteg az egész világon van

Politikai okokból azt hazudták, hogy a nagy járvány csak amerikai álhír. Az eredmény: a Föld legdurvább fertőző góca, ahol a legszolidabb becslés szerint is 590 ezer fertőzött lehet.

Szily László
Egészségügy

Halálos áldozat Ausztriában, Irán többmilliárd dollár segítségért könyörög

Spanyolországban pedig megbetegedett egy kormánytag, akinek az élettársa is miniszter, ezért az egész kormányt tesztelni fogják. Napközbeni helyzetkép a nagyvilágból.

Király András
külföld